eur:
414.87
usd:
399
bux:
78853.38
2024. december 19. csütörtök Viola

Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO – a nap hírei

A magyar kormány számára továbbra is a rezsicsökkentés megőrzése a legfontosabb - hangsúlyozta Németh Szilárd. Diplomás bérminimum bevezetését követeli a kormánytól az LMP. Szombaton volt az év eddigi legmelegebb napja. A nap legfontosabb hírei július 24-én.

A magyar kormány számára továbbra is a rezsicsökkentés megőrzése a legfontosabb- hangsúlyozta az annak fenntartásáért felelős kormánybiztos, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó háborús válsághelyzet, az elszabadult infláció, a megszakadó ellátási láncok és az Európát sújtó, "brutális" energiaválság közepette kell védenie a kormánynak a rezsicsökkentést. Hangsúlyozta, hogy az áram megemelt árát - ami sokkal kedvezőbb a gázhoz képest - a Paksi Atomerőmű miatt tudják biztosítani, amely olcsón és biztonságosan biztosítja a lakosságnak a villamos energiát.

Diplomás bérminimum bevezetését követeli a kormánytól az LMP. A zöld párt népjóléti és családügyi szakszóvivője szerint ez harminc százalékkal lenne magasabb, mint a garantált bérminimum. Hohn Krisztina szerint évek óta értékvesztésen megy keresztül a közszolgálatban tevékenykedők bére. Több mint tíz éve nem emelték sem a köztisztviselők, sem pedig a közalkalmazottak bérét - tette hozzá. A politikus szerint ez óriási hiba a kormánytól, hiszen ezek a szektorok mostanra óriási munkaerőhiánnyal küzdenek.

Történelmi léptékű aszály sújtja Magyarországot, de a magyar gazdálkodókat több korábban megalkotott törvényi szabályozás segíti az ilyen helyzetben- közölte az Agrárminisztérium. A tárca felhívta a figyelmet, hogy a gazdálkodók a gabonapiaci szerződésekben vállalt kötelezettségek alóli teljes vagy részleges mentesülést kaphatnak. A minisztérium leszögezte: ez azért van, mert az egész ország érdeke, hogy minél több magyar gazda folytathassa a termelői munkát.

Szombaton volt az év eddigi legmelegebb napja - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán. A csúcsértékek országos átlagban 38-39 Celsius-fok között alakultak, a középhőmérsékletek pedig elsősorban az ország délkeleti felében, nagy területen meghaladták a 29-30 fokot. Kiskunfélegyházán és Hódmezővásárhelyen volt a legmelegebb. Ezeken a helyeken 41,5 fokig emelkedett a hőmérséklet, ezzel a napi melegrekord is megdőlt.

Az első negyedévben Budapesten volt a legmagasabb, Somogy megyében pedig a legalacsonyabb a foglalkoztatási arány. A KSH adatai szerint a fővárost majdnem 80 százalékos, Somogy megyét pedig valamivel több mint 66 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte. Az év első 3 hónapjában a foglalkoztatási ráta egy év alatt 74 százalékra nőtt országosan, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 4,5 százalékról. Március végén 17 százalékkal kevesebb álláskeresőt tartottak nyilván az országban, mint egy évvel korábban.

Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő miatt – értesült a BBC. Ez a legmagasabb készültségi fokozat, amit az Egészségügyi Világszervezet kiadhat. A döntést azzal indokolják, hogy hirtelen világszerte nagyon kiugrott a fertőzések száma. 75 országból összesen 16 ezer esetről tud jelenleg a szervezet, és 5 haláleset köthető a betegséghez. A globális közegészségügyi vészhelyzet kihirdetése azt jelenti, hogy a fertőzés más országokra is átterjedhet, ezért összehangolt nemzetközi válaszlépéseket igényel.

Hőségriasztási rendszer felállítását sürgette, a német orvosi kamara vezetője a hőség okozta halálesetek megelőzésére. Klaus Reinhardt szerint az európai tikkasztó forróság, felhívja a figyelmet a szélsőséges nyári időjárás egészségügyi kockázataira. A szakember egy olyan központ megteremtését javasolta, amely Németország-szerte nyomon követné a hőséget, és tájékoztatná a lakosságot a legfontosabb teendőkről.

Kína felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat, ami döntő lépés a létesítmény befejezéséhez. A Ventien fedélzetén nem tartózkodnak űrhajósok. A közel 18 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű laboratóriumi modul, a 2021 áprilisa óta keringő, Mennyei Harmónia fő-modulhoz fog csatlakozni. A 3 háló-helyiséggel, mosdókkal és konyhával felszerelt Ventien tartalék platformnak is alkalmas az állomás irányítására, ha a többi műszer meghibásodik.

Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett hétfőről keddre virradóra, éjfél és hajnali 4 óra között pályakarbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Az autóbuszokra a villamosperonok helyett a közút mellett kijelölt autóbusz-megállóhelyeken lehet fel- vagy leszállni. A járatok a Széll Kálmán tér felé nem állnak meg a Margitszigetnél. A 931-es autóbuszokra hétfőről keddre virradó Pest felé a Margit híd, budai hídfőben a villamosperon helyett a közúton kijelölt megállóban állnak meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hankó Balázs: brüsszeli helytartókat akarnak kinevezni a magyar egyetemek élére

Hankó Balázs: brüsszeli helytartókat akarnak kinevezni a magyar egyetemek élére

A külföldi és a hazai ösztöndíjak helyzetéről, a kollégiumi férőhelyek növelésének tervéről, ezen belül a Diákvárosról, továbbá a fiatalok életét könnyítő hitelekről és a kultúra finanszírozási rendszeréről is beszélt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×