Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.16
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
A Püspöki Palota, jobbról az Országalma vörös márvány díszkút, Ohmann Béla alkotása, Székesfehérváron 2019. november 13-án. Balról a Nagyboldogasszony- és Nepomuki Szent János-templom, közismert nevén ciszterci templom.
Nyitókép: Vasvári Tamás

Rossz hírekről számolt be Székesfehérvár polgármestere

Az ukrajnai háború miatt kialakult gazdasági helyzetben az állam kényszerűségből több beruházás elhalasztása, átütemezése mellett döntött – hívja fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Cser-Palkovics András, szót ejtve a városüzemeltetés új kihívásairól is.

A fideszes városvezető posztjában leszögezi, hogy a Székesfehérváron már folyamatban lévő állami beruházások, tehát a kórház új tömbjének építése, a multicsarnok és a hozzátartozó úthálózat építése, az Árpád-ház Program építés alatt lévő elemei (pl.: Köztársaság mozi épülete) és az iskolafelújítások zajló építkezései nem állnak le, hanem ütemterv szerint folytatódnak.

„Jelen állás szerint – remélem, így is marad – azok a beruházások, amiknek az államtól kapott forrásai már a város számláján vannak, szintén haladhatnak, illetve elindulhatnak, persze csak a nálunk lévő összeg erejéig, tehát kiegészítő források megszerzésére most nincs esély” – teszi hozzá hangsúlyozva, hogy abból kell gazdálkodniuk, amijük van, az önkormányzati feladatok ellátását viszont semmi nem sodorhatja veszélybe.

„Túlzás nélkül mondom, hogy annak is örülnünk kell, ha fennakadás nélkül tudjuk biztosítani a hétköznapi üzemelést”

– fogalmaztott Cser-Palkovics András.

A nehézségeket illetően a polgármester megjegyzi, hogy két héttel ezelőtt a Széphő (székesfehérvári távhőszolgáltató) 17 milliárd körüli összegért tudott gázt vásárolni a távfűtéshez és melegvízhez, az előző időszak 5 milliárd forintjához képest. Ha azonban most kellene szerződniük, már 22 milliárd forint felett lenne az árcédula, ugyanarra a mennyiségű földgázra.

Vagyis két hét alatt 30 százalékos drágulás volt a piacon.

A most elhalasztott állami fejlesztésekről kifejtette, hogy az első az intermodális csomópont, aminek a kivitelezési közbeszerzését eredménytelennek nyilvánítja az állam. Ez szerinte nem is meglepő, mert túl magas árajánlatok érkeztek csak a pályázaton.

A beruházással kapcsolatban a polgármester telefonon egyeztetett Lázár János építési és beruházási miniszterrel, akivel abban maradtak, hogy az állam nem mondott le a csomópont fejlesztéséről, de egy összegben „ez most biztosan nem fog menni”. Ezért megvizsgálják annak lehetőségét, hogy elemeire szedjék a beruházást, ami egyébként is jól elkülöníthető részekre:

  • parkolóház építése a vasútállomásnál,
  • vasúti felüljáró építése a Mártírok útjáról a Takarodó útra,
  • a buszpályaudvar áthelyezése a Piac térről a vasútállomás elé és az ezzel szorosan összefüggő új útkapcsolat kiépítése a Széchenyi úti aluljáró felé a Béke térről, párhuzamosan a vasúttal.

Mint olvasható, ezek közül az első kettő élvez majd elsőbbséget. A másik elhalasztott állami beruházás Székesfehérvár egyik M7-es autópálya bevezetőjénél található Auchan-körforgalom bővítése. Ez az intermodális csomópontnál jóval kisebb, (de önkormányzati szinten igen nagy) 3 milliárd forint körüli tétel.

Cser-Palkovics András bejegyezése szerint a kormányzat ígéretet tett arra, hogy ha az állam anyagi helyzete engedi, akkor akár már idén visszatérhetnek az Auchan-körforgalom ügyére. A beruházás egyébként teljesen előkészített, tehát a tervek, engedélyek, a terület rendelkezésre állnak, az állami döntés után szinte azonnal indulhatna a közbeszerzési eljárás, majd az építkezés.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×