Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
American soldier in headquarter control center
Nyitókép: Milan_Jovic/Getty Images

Új szintre lép a 4iG és a Rheinmetall hadiipari együttműködése

A német Rheinmetall AG, a 4iG Nyrt. és a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.) közös védelmi ipari vállalat alapításáról írt alá előzetes megállapodást - közölte 4iG hétfőn. A világ egyik vezető védelmi digitalizációs fejlesztése érkezik Magyarországra.

A Rheinmetall AG 51 százalékkal, a (részben Rheinmetall-tulajdon) 4iG 39 százalékkal, míg a HM EI Zrt. 10 százalékkal rendelkezne a közös cégben. Az alapítók célja, hogy a közös vállalat részt vállaljon a Magyar Honvédség digitalizációjában, valamint a közép-kelet-európai NATO tagállamok számára digitális eszközöket fejlesszen és forgalmazzon annak érdekében, hogy megfeleljenek a mai és jövőbeni harctéri követelményeknek.

A közlemény szerint az előzetes megállapodásnak megfelelően a társaság várhatóan 2022 második felében kezdheti meg működését, és digitális megoldások, illetve minden harcterületen és vezetési szinten, valamint a C4ISTAR képességen alapuló katonai kiképzés biztosítására szárazföldi, valamint légi szimulációs rendszerek fejlesztésére, továbbá értékesítésére jön létre. A közös vállalat egyesíti a három alapító cég tudását, amelynek köszönhetően

nemzetközi szinten kimagasló minőségű katonai felszereléseket állít majd elő

- írták.

Az együttműködésben a tájékoztatás szerint

  • a Rheinmetall nemzetközi hadiipari szakértelme egyedülálló értéket képvisel. A társaság technológiai szolgáltatóként működik majd közre az alkatrészek, termékek, katonai képességek és know-howk területén.
  • A HM EI Zrt. szaktudása kiterjed a védelmi informatikai és infrastrukturális szolgáltatásokra, a taktikai harci menedzsmentre és rendszerintegrációra.
  • A 4iG pedig erős informatikai és telekommunikációs hátterével, kibervédelmi- és fejlesztési kompetenciájával támogatja majd a közös vállalat munkáját, illetve jelentős méretű saját infrastruktúrájával és kapacitásaival biztosítja a megfelelő szoftverfejlesztési környezetet.

Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, hogy a közös alapítású társaság, a jövőben szerves része lesz a Rheinmetall hadiipari digitalizációs stratégiájának. Az együttműködés fő célja, hogy támogassák Magyarország és a közép-kelet-európai országok stratégiai törekvéseit a fegyveres erők digitalizációjában és a legmagasabb szintű NATO-kompatibilitás elérésében. A cégalapítás helyszíne különleges elkötelezettségüket is képviseli Magyarország mint üzleti helyszín iránt.

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott, a közös vállalat létrehozásával a 4iG újabb mérföldkőhöz érkezett.

A Rheimetallal kötött partnerségnek köszönhetően stratégiai szinten léphetnek be egy új üzleti területre, a védelmi ipar technológiai és digitalizációs részére.

Az együttműködés Magyarország mellett a nemzetközi piacra lépésüket és értékesítési tevékenységüket is nagy mértékben támogatja. Az együttműködés elősegíti a technológiai és tudástranszfert a vállalatok között, a közös fejlesztésű katonai célú megoldások pedig a későbbiek során kulcsszerepet tölthetnek be további fejlesztési és gyártókapacitások Magyarországra vonzásában. A közös társaság termékeinek fejlesztésében számítanak a HM EI több évtizedes szakmai tapasztalatára is, amellyel a régiós követelményeknek megfelelően szolgálhatják ki a speciális katonai igényeket.

Maróth Gáspár, a HM EI Zrt. elnöke, nemzeti fegyverzeti igazgató a közleményben kiemelte, a Rheinmetall vezetésével létrejövő közös vállalat számos előnyt biztosít Magyarország és a projektben résztvevő társaságok számára. A vállalat alapításával

a világ egyik vezető védelmi digitalizációs fejlesztése érkezik Magyarországra, amely egyedülállóvá teszi a magyar hadiipari fejlesztést a régióban.

Emellett a HM EI-nél meglévő rendszerek és hasonló fejlesztési kompetenciák az együttműködésnek köszönhetően jóval könnyebben kapcsolódhatnak be a nemzetközi hadiipari piacokra is. A közös platformvállalattal a legmodernebb informatikai alapú vezetési technológiák védett ipari- és tudásalapú bázisát hozzák létre Magyarországon, amely a geopolitikai helyzetnek köszönhetően honvédelmi szempontok szerint is stratégiai jelentőségű.

A közleményben felidézik, hogy a Rheinmetall AG és a 4iG Nyrt. 2022 januárjában írta alá a megállapodást, amellyel a düsseldorfi védelmi ipari vállalat 25 százalékos részesedést szerzett a budapesti központú infokommunikációs cégben. A felek nemcsak pénzügyi befektetésben állapodtak meg, hanem hosszútávú szakmai együttműködés alapjait fektették le a tulajdonrész vásárlásával, illetve tőkeemeléssel, amelyet a közös vállalat alapítása tovább erősít.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×