Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.65
bux:
118292.43
2026. január 13. kedd Veronika
A Diákhitel Központ ügyfélszolgálata 2019. szeptember 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Bejelentés - Kiterjesztik a Diákhitelt

Már nem csak a felsőoktatásban hallgató fiatalok igényelhetik az anyagi segítséget.

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához és a magyar gazdaság eddiginél is gyorsabb növekedéséhez.

A képzési hiteleket a három hónapot meghaladó idejű felnőtt- és szakmai képzésekre, illetve részszakmára felkészítő szakmai oktatásra lehet igénybe venni. Ez nagy újdonság, mert rengeteg olyan felnőtt van, aki szívesen jelentkezne különböző átképzésekre vagy továbbképzésekre, de eddig ezt anyagi okokból nem tehette meg - jelezte a vezérigazgató.

Ismertetése szerint a képzési hiteleket a meglévő diákhitelekkel szinte azonos feltételekkel vezetik be a 18 és 55 év közötti korosztálynak.

Magyar Péter kifejtette: a már működő diákhitelezéshez hasonlóan itt is két konstrukció lesz elérhető.

  1. A szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni, és
  2. a kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig.

Az előbbi hitel kamata 1,99 százalék, az utóbbi viszont kamatmentes az állami támogatásnak köszönhetően. Mindkét megoldás közös jellemzője, hogy nem szükséges a kölcsönhöz fedezet, nincs előzetes hitelbírálat, bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető.

A különböző diák- és képzési hitelek ráadásul egymással párhuzamosan vagy egymást követően is felvehetők - fűzte hozzá Magyar Péter. A szabad felhasználású hiteleknél ugyanakkor bevezetnek egy 8 millió 250 ezer forintos limitet is, hogy megakadályozzák a túlzott eladósodást.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a magyar kormánynak kiemelten fontos, hogy elősegítse az

élethosszig tartó tanulást.

Lényeges, hogy a kevésbé tehetősek is elérhessék az ehhez szükséges támogatásokat. A DK Zrt. úgy számol, hogy jelenleg 120 ezren lehetnek jogosultak a képzési hitelekre.

Magyar Péter hangsúlyozta: az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény, vagyis a hitelfelvételt követően született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt. A kedvezménnyel a diákhiteleknél már eddig is sokan éltek, összesen majdnem hatmilliárd forint tartozást engedett el a központ.

A vezérigazgató közölte, hogy tavaly több mint 31 milliárd forint összegben folyósítottak diákhitelt, amire sosem volt még példa.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

Falusi CSOK 2026: feltételek, településlista, igénylési tudnivalók egy helyen!

2026-ban is felvehető a preferált kistelepüléseken a falusi CSOK: házépítésre vagy lakásvásárlásra egy gyerekkel 1 millió, kettővel 4 millió, hárommal 15 millió forint igényelhető, házaspárok esetén az előre vállalt gyermekek is figyelembe vehetők. Meglévő ingatlan korszerűsítésére, bővítésére az említett összegek fele vehető fel, és a falusi CSOK akár kétféle kamattámogatott hitellel, így például az új Otthon Starttal, vagy új gyermek vállalása esetén a CSOK Plusszal is kombinálható. Bemutatjuk a feltételeket, a településlistát és az igénylési tudnivalókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×