Szeremley Huba 1940-ben született Budapesten, gimnázium után teológiát és orvostudományt tanult, majd 1967-ben egy sportrepülővel elhagyta az országot. Élt Ausztriában, Svájcban, Nigériában és Iránban. Gépészmérnökként áramot vitt törzsi kultúrában élő népeknek, kórházat alapított, mely annyi vagyont hozott neki, hogy mikor a rendszerváltás után hazaköltözött, már a leggazdagabb magyarok között tudhatta magát - írta a gyászhírről beszámolva a blogstar.hu.

1992-ben megalapította a Szent Orbán pincét és számos más vállalkozást. Személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Badacsony újból felkerült a borászati térképre, mivel újra hangszerelte a kommunizmus alatt lejáratott hagyományos szőlőfajtákat, mint pl. a Kéknyelű és a Szürkebarát.

Élete utolsó éveiben már visszavonulva élt az egykori milliárdos, akivel 2020 januárjában a Blikk készített interjút, amiből kiderült: nem hiányzik már neki az üzlet. "A negyedik agyvérzésen vagyok túl, örülök, hogy élek" - nyilatkozta Szeremley Huba. Akkor azt mondta a lapnak, hogy ártatlan a több mint 200 millió forintos csalás vádjában, visszaéltek a nevével. A vád szerint 13 társával 200 millió forintot csaltak ki gyanútlan áldozataiktól.

"Állandóan olyasmit csinált, amivel meglepte a környezetét. Szőlőterületeket vásárolt, amikor mindenki eladni akart. Régi fajtákhoz, a Kéknyelűhöz és a Budai Zöldhöz vagy a Bakatorhoz meg ismeretlen újakhoz, a Zeuszhoz nyúlt, amikor ezek már-már eltűntek az országból. Az összefogást hirdette, amikor a Kádár-kor rosszemlékű közösködése után mindenki maga akart boldogulni. A badacsonyi termelők összefogását hirdette legnépszerűbb bora, a Szemelt Rizling. A minőséget hirdető magyar borászok egyesületének, a Pannon Bormíves Céhnek alapítója volt.

Aztán amire követők álltak mögé, Huba már szembe jött.

Nagyszerű éttermet nyitott a hegy oldalában. Sokat tett a szürkemarha- vagy a vízibivalycsordák visszatelepítéséért. Általában csak elindította a dolgokat. Aztán ráunt vagy mifene. A működtetés, mint a legtöbb kivételes képességű embert, talán nem is érdekelte" - írta Jásdi István nekrológjában a Mandineren. Úgy fogalmazott: "Talán utolsó képviselője volt egy nem is 20., de 19. századi magyar embertípusnak, a dzsentrinek. Nagy hibákkal, de sokkal nagyobb erényekkel. Életéből, sorsából tanulnunk kellene."