Infostart.hu
eur:
386.69
usd:
331.91
bux:
118734.29
2026. január 13. kedd Veronika
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond az állami kitüntetések és szakmai díjak augusztus 20-a alkalmából rendezett átadó ünnepségén a Pesti Vigadó dísztermében 2018. augusztus 17-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kiszámolták, az oltások mennyi életet mentettek meg

Kásler Miklós az AstraZeneca vakcinájáról is beszélt.

A WHO és az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása szerint nem lehet oki összefüggés az AstraZeneca-vakcina és vérrögképződés között. Ennek ellenére feltehetően a tömeglélektan szélsőséges megnyilvánulása miatt néhány országban átmeneti jelleggel bizonyos korcsoportokra korlátozásokat vezettek be - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a tárca Facebook-oldalán megjelent interjúban.

A miniszter szerint nagyon sok a nyitott kérdés. Néhány esetben megfigyelték azt, hogy kialakult cerebrális tehát agyi trombózis, ám a nagy nemzetközi szakmai szervezetek, a WHO is és az Európai Gyógyszerügynökség bejelentette azt is, hogy oki összefüggést nem lehet kimondani.

Ne féljünk az AstraZenecától! A kiváló magyar szakemberek most is jól ítélték meg a helyzetet - tette hozzá Kásler Miklós.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország az oltások tekintetében rendkívül sikeres. Ez az egyetlen egy igazán hatékony lehetőség a koronavírus-járvány megfékezésére.

Biostatisztikusaink megbecsülték az oltás eredményeképpen megmentett emberi életeket, és a 65 év fölötti korosztályt tekintve ez a szám megközelítőleg 3500. Ahogy az átoltottság nő, ez a szám is folyamatosan emelkedik – tette hozzá.

A tárcavezető

cáfolta, hogy az első és a második hullám alatt otthonukba bocsátott kórházi betegek tömegesen haltak volna meg.

Egyetlen egy beteget sem küldhettek haza egyetlen egy magyar kórházból sem, akinek a kórházi kezelés elmaradása súlyos egészségkárosodást okozott volna, vagy az életét veszélyeztette volna - mondta.

Ha megnézzük a 2020-as évi összhalálozást, és összehasonlítjuk az előző öt év átlagával, akkor azt tapasztaljuk, hogy egészen november végéig, amikor a második hullám tetőzött, minden egyes hónapban az átlaghalálozás alatta maradt a megelőző öt év átlagának - magyarázta.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×