eur:
395.91
usd:
366.9
bux:
65670.44
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pexels.com

Új világ: erre számíthatunk a legnagyobb áruházakban

Körkép a Decathlon, az Ikea, a MediaMarkt, a Spar és az Auchan áruházak új járványszabályozás utáni rendjéről. Hogy felelnek meg a 10 nm-es szabálynak? Hány vásárlót engednek be?

A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat – mondta Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató. Hozzátette, hogy a kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruházlánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

Ugyancsak a jogszabályi korlátnál kevesebb vevőt enged be az Ikea. A svéd bútoráruházlánc 15 négyzetméter látogatási limitet vezet be egy vásárlóra, így

  • az Örs vezér terén 1100-an,
  • Budaörsön 1000-en,
  • Soroksáron pedig 1300-an

lehetnek egyidőben – közölte a cég. Bevezetnek egy látogatószámláló rendszert, amelynek köszönhetően a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak.

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a MediaMarkt dolgozói a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Emlékeztetett arra, hogy a boltzár előtti hétvégén az áruházi forgalom megháromszorozódott, és a MediaMarkt webáruházában is 70 százalékkal nőtt a látogatószám. A nyitás után a forgalomban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb változásra számít – jegyezte meg.

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője elmondta: a Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni és egy bevásárlókocsit, vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői. A társaság áruházaiban általánosságban a nyitvatartási idő meghosszabbodik, hogy a vásárlóknak több ideje legyen a bevásárlásra, az aktuális nyitvatartási információk a spar.hu weboldalon az áruházkeresőben érhetők el – tette hozzá.

Az Auchan közölte: minden áruházukban előre meghatározták az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabb számban szabtak meg. A bent tartózkodó vevők számát folyamatosan ellenőrzik. Hozzátették, hogy az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×