Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Magyarország is segíti a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány terveinek megvalósulását

Tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy egy múzeumot és egy kutatóközpontot építsen fel Washingtonban - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter tudatta, a kormány a héten írta alá a szerződést az Egyesült Államok Kongresszusa által 27 évvel ezelőtt létrehozott alapítvány tervéhez való hozzájárulásról. A lengyel és magyar történelmi emlékezet közösségét mutatja, hogy a lengyel kormány is komoly összeget ajánlott fel - írta.

A miniszter kiábrándítónak tartja azokat a nemzetközi politikai törekvéseket, amelyek a kommunizmus bűneinek relativizálására és a kommunista ideológia képviselőinek mentegetésére irányulnak.

Kommunista diktatúrák emberek tízmillióit gyilkolták le, nyomorították meg vagy tették tönkre az életüket. Ezeket a bűnöket nem szabad feledni és nem szabad hagyni azok mentegetését sem - írta, hangsúlyozva: fontos, hogy az utókor is megismerje a kommunizmus valódi arcát és méltó emléket állítson az áldozatoknak.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: "mi, magyarok, a szabadság népe fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szabadság földjén is legyen egy hely, amely folyamatosan emlékeztet mindenkit arra, hogy a kommunista rezsimek világszerte sok tízmillió ember haláláért felelősek".

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×