eur:
393.98
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pixabay.com

Egészségügy: fontos döntéseket hozott a főváros

Kétmilliárd forintot szavazott meg ülésén a daganatszűrések várólistájának csökkentésére a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot, amelynek köszönhetően októbertől tíz napon belül megszülethet az érintett páciensek diagnózisa Budapesten. Az ehhez szükséges pénzt az állam biztosítja.

Kétmilliárd forintos központi költségvetési támogatás biztosításával a daganatgyanús megbetegedések esetében csökken a nagydiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges várakozási idő októbertől Budapesten, így a diagnózis tíz napon belül elkészül majd - az erről szóló előterjesztést csütörtöki rendkívüli ülésén fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A Havasi Gábor egészségügyi tanácsnok és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte javaslatot egyhangúlag támogatták a képviselők.

A testület jóváhagyta a várólisták csökkentésére irányuló központi támogatás felosztását és program megvalósítása érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap, valamint a fővárosi önkormányzat közötti együttműködési megállapodást.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi polgármester a napirend vitájában arról beszélt, hogy a várólisták csökkentésére szánt pénzt a kormány biztosítja a főváros számára. Mint mondta, a pénz biztos jó helyre kerül, de az előterjesztés kapcsán több képviselőtársához hasonlóan kritizálta Havasi Gábor munkáját.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester kiválónak nevezte az előterjesztést, és szerinte a kormány szívesen nyújtott 50 milliárdos támogatást az egészségügyi programhoz. Mindez

arra mutat példát, hogy a kormány és a főváros képes együttműködni

- mondta.

László Imre (DK) XI. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a napirendi pont rávilágít arra, ami a magyar egészségügyet jellemzi. A főváros tulajdonképpen átveszi a kormány feladatát - mondta.

Baranyi Krisztina (független), a IX. kerület polgármestere felszólalásában azt vetette fel, ha a kétmilliárd forintos pluszköltségből egy évig el lehet tüntetni a várólistákat Budapesten, akkor miért van az, hogy országosan emberek halnak meg, mert nem jutnak megfelelő vizsgálatokhoz?

Havasi Gábor (Momentum) visszautasította a munkáját ért kritikákat, majd Karácsony Gergely főpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a javaslat elkészítésében, és azt mondta, hogy Havasi Gábor kiváló munkát végzett.

Karácsony Gergely a várólisták csökkentését bejelentő szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormánnyal történt megállapodás értelmében egy 50 milliárd forintos egészségügyi csomagot kapott a főváros az atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges beruházások támogatásáért cserébe. Az összeg jelentős részét a kerületek a járóbeteg-ellátásban használják majd fel, kisebbik részét pedig a daganatos nagydiagnosztikai vizsgálatok várólistáinak megszüntetése érdekében - mondta akkor a főpolgármester.

Havasi Gábor szerdán azt közölte, 2 milliárd forintot fordítanak a célra, és

az összegből 31 770 CT-, valamint 9846 MR-vizsgálatot vásárolnak.

Ez az onkológiai iránydiagnózissal végzett CT-vizsgálatok 88 százalékos, az MR-vizsgálatok 62 százalékos bővülését jelenti. Garantálni fogják, hogy hét napon belül elvégzik a velük szerződésben álló szolgáltatók a szükséges vizsgálatokat, és további három munkanapon belül elkészülnek a leletek - mondta.

Többlettámogatás járványkezelésre szociális intézményeknek

A koronavírus-járvány második hullámára való felkészülés jegyében a fővárosi fenntartású idősotthonok és a hajléktalanellátó intézmények 373,5 millió forintos többlettámogatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén. A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte előterjesztés egyhangúlag támogatták a képviselők. A fővárosi önkormányzat fenntartásában 11 idősotthon működik 28 telephellyel. A bentlakásos szakosított ellátás biztosítására 3925 engedélyezett férőhely áll rendelkezésre.

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei naponta csaknem háromezer hajléktalan embernek nyújt szociális szolgáltatásokat. Közülük mintegy kétezer ember számára biztosítanak lakhatási lehetőséget éjjeli menedékhelyeken és átmeneti szállásokon, valamint a családok átmeneti otthonában - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Óbudai-sziget

A Fővárosi Közgyűlés kezdeményezi az Óbudai-sziget árvízvédelmi beruházásra vonatkozó kormányhatározat hatályon kívül helyezését a beavatkozás aránytalanságára hivatkozva. A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte előterjesztést a képviselők 18 igennel, két nem szavazat ellenében, kilenc tartózkodás mellett támogatták.

Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a szigetet a 2000-es években érte el a legutóbbi árvíz, azóta megépült a jelenlegi árvízvédelmi töltés, és ezért nem indokolt a plusz árvízvédelmi mű létesítése. Továbbá a tervezett beavatkozás több ponton tereprendezéssel megváltoztatná a sziget természetes terepfelületét, és a tervezett árvízvédelmi megoldások sok fa kivágásával számolnak.

Ha a kormány nem vonja vissza határozatát, akkor a közgyűlés szeptemberi ülésén döntenének arról, hogy változtatási tilalmat rendelnek el a Hajógyári-sziget területére.

Az előterjesztésben ugyanakkor emlékeztettek arra is, hogy július 30-án a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely bejelentette: a kormány döntött arról, hogy a Óbudai-szigeten semmilyen beruházást nem támogatnak, és nem kívánnak továbbra sem olyan beruházást megvalósítani, amit az önkormányzat nem támogat.

A javaslat elfogadása előtti vitában Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) elmondta, a Hajógyári-szigetet a Gyurcsány-kormány idején privatizálták, és azt az Orbán-kormány vásárolta vissza 2014-ben a magyar államnak. A kabinet pedig a közelmúltban megerősítette, nem kíván nagyberuházást végrehajtani a területen - tette hozzá.

A kormánypárti politikus nem értett egyet a városvezetés javaslatával, mivel szerinte annak elfogadása esetén a jövő évi Sziget-fesztivál megtartása is veszélybe kerül.

Kiss László (DK), a III. kerület polgármestere elmondta, az indítvány elfogadása azért szükséges, mert a városrész vezetői és lakosai egyértelműen elutasítják azt az ötletet, hogy mobilgát épüljön a Hajógyári-szigeten.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×