Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kibervédelmi akadémiát hoz létre a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség kibervédelmi akadémiát hoz létre Szentendrén - jelentette be a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor az InfoRádiónak elmondta: idén az intézmény működéséhez szükséges alapokat teremtik meg, a teljes műveleti képességet várhatóan 2-3 év alatt lehet elérni.

Új kihívások, kockázatok és fenyegetések jelentek meg a világban. A többi között már a kibertérben lévő fenyegetésekre is tudni kell reagálni, ezért is szükséges egy kibervédelmi akadémia létrehozása - mondta Benkő Tibor.

A miniszter hangsúlyozta: napjainkban már szinte minden informatikai vezérléssel működik, tehát a kibertérben folyó műveletek igen komoly problémákat tudnak előidézni. Igen sok terület érintett: például a közigazgatás, államigazgatás, közlekedés, energiaellátás, egészségügy.

A tervek szerint már idén elindul a kiberakadémia, amely Szentendrén az Altiszti Akadémián, önálló szervezeti egységként működik majd – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Benkő Tibor arról is beszélt, hogy milyen szakemberekre van szükség a kibervédelmi feladatok ellátására.

Mint mondta: a legjobbakra, a legfelkészültebbekre van szükség. Olyan szakemberek kellenek, akik elsősorban az informatika terén rendelkeznek kiváló képességekkel, de szükség van stratégiai gondolkodásra, előrelátásra is.

A honvédelmi miniszter hozzátette: a haderőfejlesztési programnak köszönhetően fokozatosan javul a hadsereg technikai felkészültsége, de a kibertérben érkező támadásokra is fel kell készülni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×