INFORÁDIÓ 
2019. december 6. péntek
Miklós

párbeszéd

állami számvevőszék

karácsony gergely

A baloldali pártok, az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd és a Szolidaritás fővárosi előválasztásának győztese, Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje a Villányi úti Konferenciaközpontban tartott sajtótájékoztatón 2019. február 3-án. Karácsony Gergely 27 598, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje 6535 szavazatot kapott.

Adományokat vár a Párbeszéd

Infostart / MTI

A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.

A Párbeszéd társelnöke egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón az Állami Számvevőszék párttal szembeni intézkedésével indokolta kezdeményezésüket és azt mondta, hogy az ÁSZ, "tulajdonképpen a Fidesz politikai eszközévé vált", és gyakorlatilag már az összes ellenzéki pártot megbüntette az elmúlt években. Ezeket a pártokat emiatt akár a megszűnés is fenyegetheti - tette hozzá.

A zuglói polgármester úgy fogalmazott, hogy

sok embertől szeretnének keveset kérni.

Amennyiben a szavazók fejenként egy-két ezer forinttal támogatják őket, akkor képesek pótolni azokat a kieső forrásokat, amelyeket az ÁSZ "jogellenesen és abszurd módon" visszatart - jelentette ki.

Hangsúlyozta, különösen fontosnak érzi, hogy főpolgármester-jelölti kampányát az ilyen kis összegű adományokra alapozhassák.

A sajtótájékoztatón részt vett Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aki azt mondta, hogy a fideszes képviselőkön és az ÁSZ szóvivőjén kívül már senki nem gondolja, hogy a számvevőszék egy független intézmény lenne. Az ÁSZ segítségével el akarják lehetetleníteni az ellenzéki pártokat az idei európai parlamenti és önkormányzati választás előtt - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Kocsis-Cake Olivio azt mondta, legutóbb december 10-én adták át a gazdálkodásukról szóló dokumentumokat az ÁSZ-nak, de a számvevőszék azokat "minden átvizsgálás nélkül" küldte vissza.

Más témában feltett kérdésre Karácsony Gergely azt válaszolta, hogy az ellenzék megosztottsága csak a Fidesznek jó, ezért a teljes ellenzéki egység létrehozásán dolgoznak. Ennek során nem a Jobbik múltjára, hanem a Jobbik jövőjére építenek - fogalmazott. Hozzátette, az együttműködés alapja, hogy elutasítanak mindenféle gyűlöletkeltést, amit a Jobbiknak is vállalnia kell.

Újabb kérdésre leszögezte, nem tartja nácinak Gyöngyösi Mártont, a Jobbik frakcióvezetőjét. A jobbikos politikus 2012-ben azt mondta egy parlamenti felszólalása során, hogy fel kellene mérni, hány olyan zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018