Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos a 17. vizes világbajnokságot értékelő sajtótájékoztatón a Duna Arénában 2017. július 30-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Fürjes Balázs: a nagyközönség számára is megnyílik a Duna Aréna

A Duna Aréna világbajnokság utáni átépítése hamarosan véget ér. Májusban szinkronúszó világkupát rendeznek az épületben, amelyet azt követően a nagyközönség is birtokba vehet – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa.

„Ezeket a létesítményeket, tényleg azzal a jelszóval, hogy legyen több mint egyetem, több mint uszoda, több mint versenyuszoda, ami felépül most a Duna Arénára célozva, azért is építjük, hogy a lakosság számára ezek elérhetők legyenek” – hangsúlyozta a kormánybiztos. A világbajnokság helyszínéül szolgáló épületet úgy építették meg, hogy a verseny alatt a két hosszanti oldalon ideiglenes nagy lelátószerkezetet emeltek, melyekből – elbontásuk után – kisebb csarnokok és parkolóház építhető.

Májusban szinkronúszás világkupa lesz az uszodában, azt követően megnyílik majd a nagyközönség számára is – tájékoztatott Fürjes Balázs. „Gyerekmedencét, tanmedencét is építettünk, illetve az egyik 50 méteres medencének úgy építettük meg az alját, hogy az emelhető legyen” – emelte ki a kormánybiztos. Edzéshelyszíne lesz továbbá a magyar korosztályos és versenysportnak.

„Tehát itt válogatott, illetve klubok kereteiben sportoló lurkók, gyerekek, fiatalok, tinédzserek, felnőttek, úszók, vízilabdázók, műugrók és szinkronúszók fogják edzés helyszínként, gyerekek és fiatalemberek sokasága, több százan, több ezren használni hetente”

– emelte ki. De a lakosság is vehet jegyet, bérletet, és szabadidő-sportolók és hobbiúszok is használhatják majd a Duna Arénát.

A beszélgetést teljes hosszában meghallgathatják csütörtök este hat órától az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×