Infostart.hu
eur:
390.35
usd:
331.32
bux:
110747.55
2025. december 23. kedd Viktória
Néhány éven belül már tömegessé is válik a párbeszéd a gépjárművek között – hetilapszemle

Néhány éven belül már tömegessé is válik a párbeszéd a gépjárművek között – hetilapszemle

A Figyelő Maróth Miklós orientalistával beszélgetett a nyílt társadalomról, valamint a Közel-Kelet és a Nyugat kapcsolatáról. A HVG cikke szerint tízből nyolc baleset nem történne meg, ha az autók kommunikálnának egymással. Blaskó Péter a Heti Válasznak nyilatkozott a nyugatról érkező gondolatáramlatokról és a Nemzeti Színház főigazgatói posztjáról.

A Figyelő Maróth Miklós orientalistával közölt interjút. Az akadémikus szerint létezik egy konzisztens, írásban is fellelhető elképzelés az úgynevezett nyílt társadalomról, amely szemmel láthatóan folyamatosan terítéken van az európai politikában. A tudós arról is beszélt a lapnak, hogy addig nem lesz béke a Közel-Keleten, amíg a Nyugat folyton beavatkozik.

A HVG arról ír, hogy tízből nyolc baleset nem történne meg, ha az autók kommunikálnának egymással. Néhány éven belül már tömegessé is válik a párbeszéd, csak még azt nem tudni, hogy a társalgás Wi-Fi-s vagy telefonalapú lesz-e. A szakemberek szerint a balesetek számát leginkább akkor lehetne csökkenteni, ha a párbeszédbe a forgalom passzív elemei, magyarán a közlekedési lámpák vagy az utak is bekapcsolódnának.

A Heti Válasz riportere Blaskó Péterrel beszélgetett. A Prima-díjas színművész veszélyesnek tartja a hagyományos értékeket bomlasztó nyugati gondolatáramlatokat, és azt is elmondja, hogy miért nem várható nagy küzdelem a Nemzeti Színház főigazgatói székéért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár

Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 09:38
×
×
×
×