eur:
413.67
usd:
402.01
bux:
0
2025. január 10. péntek Melánia
Vádat emelhetnek a kémkedéssel gyanúsított képviselővel szemben

Vádat emelhetnek a kémkedéssel gyanúsított képviselővel szemben

Még novemberben vádat emelhetnek Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított európai parlamenti képviselője ellen – közölte a Magyar Idők.

Szikinger István, a Jobbik kémkedéssel is vádolt EP-képviselője, Kovács Béla ügyvédje nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy még ebben a hónapban vádat emelhetnek védence ellen. A lap emlékeztet, hogy Kovács Béla legutóbb szeptember 29-én járt a Központi Nyomozó Főügyészségen, amikor megtekintette a kémkedési ügy titkosított iratait, ezzel pedig befejeződött a szeptember 19-én indult iratismertetés és megkezdődött a büntetőeljárás vádelőkészítési szakasza.

Megkeresésünkre Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőhelyettese nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A szóvivőhelyettes azonban korábban a Magyar Időknek elmondta, hogy nem csak vádemelésről dönthet az ügyészség, határozhat a nyomozás felfüggesztéséről, annak megszüntetéséről, az ügy közvetítői eljárásra utalásáról, a vádemelés elhalasztásáról, illetve a további nyomozási cselekmények elvégzéséről.

Kovács Bélának 2015-ben függeszthetik fel mentelmi jogát az Európai Parlamentben, azt követően, hogy a politikus egy aktív, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozásban a titkosszolgálat látókörébe került, az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014-ben tett feljelentése nyomán. Kovács Béla tagadta a vádakat.

„Soha nem voltam semmiféle, sem magyar sem külföldi titkosszolgálatnak sem a tagja, soha nem is működtem velük együtt és megkeresés sem volt a részükről” – fogalmazott az EP-képviselő.

Azt, hogy miért csak most jutott el az ügy a lehetséges vádemelésig, a főügyészség szóvivőhelyettese szintén nem kívánta részletezni.

A Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám megkeresésünkre megerősítette pártja korábbi álláspontját: várják a vádemelést, hogy bíróság előtt tisztázódhasson a képviselő ügye. Hozzátette, véleménye szerint politikai okokból húzódhat ilyen soká a vádemelés.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: béke biztosan nem lesz Ukrajnában, tűzszünet sem most tavasszal

Kaiser Ferenc: béke biztosan nem lesz Ukrajnában, tűzszünet sem most tavasszal

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.

Sebességkorlátozás Budapest egyik fő útján – sokat fizethet, aki megszokásból vezet

Péntektől 50 kilométer/óra a megengedett legnagyobb sebesség a Budai alsó rakpart csaknem teljes hosszán, a Tímár utca és Rákóczi híd között, vagyis azokon a szakaszokon is, ahol eddig 70 kilométer/óra volt a legnagyobb megengedett sebesség.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Lekapcsol az inverter a napelemek túltermelése miatt? - Van rá átfogó megoldás

Lekapcsol az inverter a napelemek túltermelése miatt? - Van rá átfogó megoldás

A napelemes háztartási méretű kiserőművek (továbbiakban: napelem) tömeges elterjedésével megnövekedett a kisfeszültségű hálózatokon előforduló feszültségproblémák száma. Emiatt sok helyen további (lakossági) PV telepítés egyelőre nem lehetséges, még az erre jelentkező, folyamatosan növekvő igények ellenére sem – ez az ún. (körzet)zárolás, amelyre a kisfeszültségű hálózat szabványos működésének fenntartása miatt került sor. Erre a problémára adhat egyfajta választ a napelemek inverterével - ami a napelem által termelt egyenáramot váltóárammá alakítja át - megvalósítható helyi szabályozás. A megoldás egyben az uniós szabályozás által előírt rugalmassági piacok keretében is megvalósítható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×