eur:
395.64
usd:
371.94
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Tarlós István: csacsiság több buszt követelni

Tarlós István: "csacsiság több buszt követelni"

A 3-as metró felújítása alatt az utasok csupán 60-70 százalékát tudják majd elszállítani a pótlóbuszok - mondta a projektindító sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester.

Hétfőn kezdődik a 3-as metróvonal északi szakaszának és teljes, 17 kilométeres alagútrendszerének teljes körű korszerűsítése – mondta Tarlós István főpolgármester.

„Ennek a metrónak felújítását nem lehet észrevétlenül lebonyolítani.

Ebből következik, hogy az adott szakaszon és a hatásterében évekig közlekedési fennakadásokra lehet számítani, de ha semmilyen nehézséggel nem járna és nem okozna kényelmetlenséget az utazóközönségnek ez az építési munka, az azt bizonyítaná, hogy a 3-as metró teljesen felesleges.”

A metrófelújítás idejére szükséges felszíni pótlás út- és forgalomtechnikai munkálatai lényegében befejeződtek – mondta Tarlós István, hozzátéve: az északi, Újpest-Központ és Dózsa György út között lezárt szakasz mellett a teljes vonalszakasz korszerűsítése miatt hosszabbak lesznek az éjszakai üzemszünetek.

„Csúcsidőn kívül, vagyis este fél kilenc és üzemzárás között a metró teljes vonalán pótlóbuszok szállítják majd az utasokat. A hétvégeken általában a teljes szakaszokon vágányzár lesz, az utasok metrópótlóbuszok segítségével tudnak eljutni az úti céljukhoz.”

A metrópótlás idején kilencvennel több busz közlekedik majd Budapesten, ebből mintegy hatvan a metrópótló vonalon, csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulva – mondta a főpolgármester.

„Csacsiság több buszt követelni,

a hordóra felállva. Nem ezen múlik. 45 másodpercenként indul egy csuklósbusz. A busznak be kell állnia a megállóba, az utasoknak le és fel kell szállnia, a busznak ki kell állnia. 45 másodpercnél kevesebb idő alatt ezt fizikailag nem lehet lebonyolítani" - fejtette ki a főpolgármester.

Tarlós István elismerte, számítanak arra, hogy a felújítás alatt a pótlás problémákat okoz majd a felszíni közlekedésben.

„A metró maximális kapacitással akár negyvenezer utast is képest óránként utaztatni, busszal a fizikai határok feszegetése mellett ennek csak a 60-70 százalékát lehet kiváltani. További 20 százalékot kivált a BKV különböző villamosokkal, a maradék 10-20 százalék utasforgalom pedig alternatív útvonalak segítségével bonyolítható le.”

Hétfőn, várhatóan egy évre zárják le a 3-as metró északi szakaszát,  hogy megújult, kényelmes utasforgalmi terekkel rendelkező metróállomásokkal találkozhasson az utazóközönség – emelte ki a főpolgármester. A teljes alagút felújítási munkái „emberi számítás szerint” 2020 végére készülhetnek el – tette hozzá Tarlós István.

A hármas metró északi állomásai és infrastruktúrája 24,1 milliárd forintért újulnak meg, a vágányépítés és alagút építési, biztosítóberendezések felújítása a teljes vonalra további 47,8 milliárd forintba kerül majd. A teljes alagút felújítás várhatóan 2020 végére készül el.

A napokban megérkezik Oroszországból Magyarországra a 18-dik felújított metrószerelvény, majd novemberben a 19-dik – mondta a főpolgármester.

"Az első 15 szerelvény rendelkezik minden, az utasszállításhoz szükséges hatósági és BKV-engedéllyel, ezek napi rendszerességgel részt vesznek az utasforgalom lebonyolításában, ma már eléggé zavarmentesen. A tizenhatodik felújított szerelvény hatósági szemléje október 30-án kezdődött."

Tarlós István főpolgármester cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, hogy drágább lenne a 3-as metró szerelvényeinek felújítása, mintha a Budapest új járműveket vásárolt volna. Hozzátette: a Fővárosi Önkormányzat új szerelvényeket szeretett volna vásárolni, ám a kormány csupán a felújításhoz járult hozzá.

"Azok a hírek, hogy a felújítás ugyanolyan drága vagy esetleg még drágább is, mint az új szerelvények vásárlása, nem igazak,  a felújítás olcsóbb, mint az új szerelvények beszerzése."

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta: a szerelvények közel felét már sikerült felújítani.

"Mihelyt megkapják a közlekedési hatóságtól az engedélyt a most megérkezett szerelvények, akkor egy-két héten belül az összes M3-as szerelvény fele fel lesz újítva és közlekedni fog."

A BKV vezérigazgatója hozzátette: a 3-as metró felújított szerelvényein továbbra is csupán a vezetőfülkében lesz klíma. A szerelvényekbe a régi járművekkel ellentétben ventilátorokat építettek be.

"Nagy teljesítményű ventilátorok fújják be az utastérbe a levegőt, így nemcsak menet közben, hanem álló helyzetben is lesz szellőzés. Jelenleg ilyen nincs. A ventilátorok nagyobb kapacitásra állításán már dolgozik az orosz fél, szoftveres módosítást igényel. Az utasoknak leginkább megfelelő hőmérsékletet állítják be, az sem jó, ha őrületes nagy a szél és megfáznak az utasok."

A 3-as metró felújításának idejére kevesebb szerelvényre lesz szükség a működő középső és déli szakaszon, így egyszerre több metrókocsit tudnak kiküldeni Oroszországba, ami gyorsítja a felújítást – mondta Bolla Tibor.

A metrópótlásról Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója árult el részleteket az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×