Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
327.93
bux:
109301.24
2025. december 5. péntek Vilma

Ekkora a béremelés az egészségügyben

Megjelent az egészségügyben dolgozók bérfejlesztéséről szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.

Június 9-én jelentette be az emberi erőforrások minisztere, hogy előző este megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben, ez csaknem 100 ezer ágazati dolgozót érint.

A most megjelent kormányrendelet a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek, valamint a szakdolgozók, továbbá más egészségügyi dolgozók alapbérének idei emelését rögzíti. A szakorvosok bére a rendeletben megjelent bértábla szerint szeptember 1-jétől 107 ezer forinttal nő, amellyel a szakgyógyszerészek besorolása megegyezik. Az egészségügyi szakdolgozók - végzettségüktől és a munkában eltöltött időtől függően - 6660 forinttól 61 670 forintig terjedő, átlagosan 26,5 százalékos emelést kapnak.

A két hónappal ezelőtt kötött megállapodás azt is kimondja, hogy 2017. november 1-jétől további bruttó 100 ezer forinttal nő a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbére. A szakdolgozók átlagosan 12 százalékos béremelésre számíthatnak. 2018-ban és 2019-ben a szakdolgozók esetében további 8-8 százalékos emelés várható.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×