eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

"Depressziósak az ellenzéki pártok"

Önállóan indul a 2018-as országgyűlési választásokon a Lehet Más a Politika. A képviselőjelölteket legkésőbb jövő őszig kiválasztják – mondták az InfoRádió Aréna című műsorában az ellenzéki párt társelnökei.

Száz forintból 20-at az oktatásra kell költeni. Ez ugyanis egy alapvető szükséglet a XXI. században – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

„Mi ingyenessé tennénk az első diploma megszerzését. Vissza kell adni azt a 250 milliárd forintot, amit kivettek az elmúlt hat évben az oktatásból” – közölte Szél Bernadett.

Az ellenzéki politikus szerint az oktatásban a progresszivitást képviselik. Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke az oktatás problémáit a korrupcióra vezette vissza.

„Az Európai Unió sok milliárdjából, sok tízmilliárdjából hangzatos nevű programokat csináltak. Bemutattam, hogy hogyan lopták el ezeket a pénzeket. Viszont valamit fel kellett mutatni, ha már ellopták ezeket a pénzeket. Ebből lettek ezek az iszonyatos minőségű egyentankönyvek, az iszonyatos mennyiségű adminisztratív feladatok, amiktől szenvednek a tanárok. Be kellett valamit mutatni, hogy mit csináltunk a sok tízmilliárd forintból – ettől szenvednek a tanárok. Mi azt mondjuk, hogy jó minőségű oktatás kell, és nagyon fontos, hogy a pénzből ösztöndíjakat kell csinálni” - közölte az LMP társelnöke.

Hadházy Ákos szólt arról is, hogy legkésőbb 2017 őszéig minden országgyűlési képviselőjelöltjüket ki kell választani a soron következő választásra. Hozzátette: sok helyen már tudják, kiket indítanak.

Szél Bernadett szerint nem sündisznó magatartást folytatnak, de önállóan mérettetik meg majd magukat.

„Nem látunk olyan megújulást az ellenzéki oldalon – mármint a baloldalon –, ami bármifajta optimizmusra adna okot, a Jobbikot pedig nyilván nem tudjuk partnerként elfogadni számos ok miatt”

– közölte az LMP társelnöke.

A megújuló Magyarország programját szeretnék végrehajtani, de egyes ügyekben készek az együttműködésre más pártokkal is – jegyezte meg Szél Bernadett.

Alapvetően nem változik az LMP stratégiája és célja Schiffer András távozása után – mondta a párt társelnöke.

„Rögtön tudtuk, hogy mi a kötelességünk, és visszük tovább azt a zöldpolitikát, amelyet évek óta Magyarországon sikerült meghonosítanunk. Viszont láthatóan még sok erőnkbe és időnkbe fog telni az, hogy olyan szinten ismertté tegyük a magyar emberek számára, hogy elhiggyék azt, hogy Magyarországon ez az a párt, amely képes egy teljesen új minőséget létrehozni” - közölte Szél Bernadett.

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke szerint az ellenzéki pártokat fel kell rázni apátiájukból.

„Miért van kétharmada a kormánynak? Talán azért, mert egy picit kishitűek, depressziósak az ellenzéki pártok. Nem tudom elfogadni és megérteni azt, hogy miért van az, hogy sokan már nyíltan is kimondják, nagyon sokan pedig a háttérben mondják, hogy ezt a választást 2018-ban nem lehet megnyerni, ezt el kell engedni” - fogalmazott Hadházy Ákos.

Az, hogy ki lesz a párt új frakcióvezetője, csak szeptemberben dől el

– mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke.

„Az biztos, hogy nem én, mert a parlament nagyon nagy épület, nagyon nehezen szoktam meg. Úgy fogalmaztam egy interjúban, hogy nem találom meg az LMP-irodát. Természetesen megtalálom, de az biztos, hogy nem lenne helyén való, ha az én lennék” - véli Hadházy Ákos.

A társelnöki rendszerben Szél Bernadett véleménye szerint az ő személye a folytonosságot jelenti.

„Hadd tegyem azt üzenetértékűvé, hogy egy nő és egy férfi kell, hogy legyen ezekben a pozíciókban. Tehát az egyik egy férfi, a másik pedig egy női kvótás hely. Azt gondolom, hogy Magyarországon a demokráciának és egyáltalán az országnak is nagyon sokat jelentene az, ha több nőtársam tudna politizálni” - véli a társelnök.

Szél Bernadett hangsúlyozta: eljött az idő, hogy a nők számára is olyan lehetőségeket teremtsenek a pártok, amelyek nem csak az indulásra, de a politikába kerülésre is esélyt ad.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×