eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Hitelből újulhat meg a 3-as metró

Hitelből újulhat meg a 3-as metró - erősítette meg a sajtóhírt a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ennek lehetőségét a főpolgármester már múlt hét pénteken jelezte.

A Népszabadság azt írta: Brüsszel informálisan megüzente, nem kaphat támogatást a budapesti M3-as metróvonal felújítása. A lap szerint ugyanis az Európai Bizottság már korábban jelezte, hogy a mindenféle új elemet nélkülöző, szimpla felújításra korlátozódó beruházásra nem adnak pénzt. A sajtóinformációról már múlt pénteken Tarlós István főpolgármester kész tényként beszélt.

„Úgy tudjuk, hogy éppen az unió részéről felmerült annak a lehetősége, hogy megtérülő beruházásként tartják nyilván. Ezért az a javaslat, hogy ne uniós pénzből, hanem az EIB-hitelünk megemelésével, állami, kormányi garanciával – ami azt jelenti, hogy az állam fizet, ha a fővárosnak nem lesz pénze – valósuljon meg a felújítás” - mondta Tarlós István.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, hogy Brüsszeltől nem támogatást, hanem hitelt kap a magyar főváros az M3-as metró felújítására. Lázár János szerint a legutóbbi kormányülésen megállapodtak a főpolgármesterrel a szükséges fejlesztésekről.

„Maximálisan támogatjuk Tarlós István főpolgármester úrt abban, hogy az M3-as metró sorsát és ügyét megoldja. Az Európai Bizottság támogatáspolitikáját pedig tudomásul kell vennünk” - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár János úgy fogalmazott: meg kell tanulnunk, hogy az európai támogatáspolitikában a visszatérítendő támogatások aránya jelentősen növekszik majd.

„Az Európai Bizottság nem kritizálta a fővárost, nem kritizálta a kormányt az ötlet miatt. Az Európai Bizottságnak szakértői szinten a velünk folytatott egyeztetések alapján az volt a véleménye, hogy erre akár hitelt is érdemes felvenni, mert a hitel megtérül a jelenlegi számok és számítások alapján. Tehát nem ellenzi a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az M3-as metró rendbetételét, ügyének megoldását az Európai Bizottság, csak egy másik útvonalat ajánlott a kormányzat figyelmébe. Még egyszer mondom: Európai Fejlesztési Banki finanszírozást is felkínálva. Tehát nem csak azt mondta az Európai Bizottság, hogy nem tud vissza nem térítendő támogatást biztosítani, hanem azt mondta, hogy visszatérítendő támogatásra, illetve visszatérítendő hitelre európai fejlesztési eszközökön keresztül van lehetőség” - mondta Lázár János.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 3-as metróvonal kihasználtságával indokolta a beruházás megtérülését, és elvetette azt az újságírói felvetést, hogy a felújítást követően drágább lenne az M3-as földalattival utazni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×