Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A gyereknek sem jó, ha ő irányítja a családot

A gyereknek sem jó, ha ő irányítja a családot

A szülőknek bátran vállalniuk kell a felelősséget a családban, nem szabad engedni, hogy a gyerek dirigáljon, neki meg kell maradnia a gyerekszerepnél - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Regős Judit gyereknevelési tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója.

„Azt tapasztalom, hogy nagyon sok ma a kétség a szülőkben – mind az apákban, mind az anyákban – az anyákban egy picit több” - mondta Regős Judit.

„Nagyon sokszor éppen a bűntudat és a megfelelni vágyás távolítja el saját magukat saját maguktól” - fogalmazott.

„Önmagában már az is a jó szülőséghez vezető út, ha nem megfelelni akarok, és ha nem mintagyereket akarok nevelni, hanem megtalálom és keresem a kapcsolatot az én gyerekemmel, az én férjemmel, az én feleségemmel, és az én saját családomat építem” - tanácsolta a szakértő.

Mint elmondta, mostanság nagyon gyakran tapasztalja azt családi tanácsadóként, hogy a gyerekek kijönnek a gyerekszerepből, és mintha ők kezdenének felnőttként dirigálni a felnőtteknek, és ők szabályoznák le a kereteket. Ez azonban nem megy nekik, mivel ők még gyerekek, és nincs olyan kontrolljuk, ami miatt erre képesek lennének.

„Sokszor látom, hogy a szülők félnek a gyerekektől” - közölte.

De azt gondolom, hogy hosszú távon jobban megéri – és a gyereknek is az a jó –, ha a gyerek megmarad a gyerekszerepben, a szülő pedig a főnök, és a gyerek érdekeit szem előtt tartva úgy neveli, hogy arra gondol, egyszer belőle is felnőtt lesz. De most még a gyerek gyerek, és a szülő jobban tud bizonyos dolgokat. Ez egy felelősség, amit szerintem bátran el kell vállalni” - mondta a szakember.

A Regős Judit gyereknevelési tanácsadóval készített teljes beszélgetést vasárnap délután 18 órától hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×