eur:
393.59
usd:
369.23
bux:
65578.11
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kósa: a kormány lépjen fel a kötelező kvóták ellen!

A kötelező kvótarendszer bevezetése elleni fellépésre kéri fel a kormányt a Fidesz-KDNP-frakció - közölte Kósa Lajos, a Fidesz új frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a kormánypárti képviselőcsoport arra kéri a kabinetet, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kötelező európai kvótarendszer ne valósuljon meg. A lehetséges eszközök között említette az úgynevezett európai polgári kezdeményezést, valamint az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságához való fordulást. Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a szlovák kormány már bejelentette: az EU-bírósághoz fordul.

Az Európai Unió 120 ezer illegális bevándorlót osztana szét a tagállamok között - idézte a korábbi brüsszeli döntést Kósa Lajos. A magyar kormánypártok ezt elutasító álláspontját egyrészt azzal indokolta: senki nem hatalmazta fel az EU-t a tagállamok önrendelkezésének elvonására az ügyben, hogy kik lakhatnak az adott országban. "Minden országnak alapvető joga meghatározni, hogy kik az állampolgárai, hogy kiket enged be a területére" - hangsúlyozta.

Másrészt - folytatta - a Fidesz-KDNP azért is abszurdnak tartja a kvótarendszer tervét, hiszen míg az 120 ezer illegális bevándorló szétosztásáról szól, addig csak Magyarországra az idén több mint 300 ezer migráns érkezett.

"A kvóta a semminek a semmije, viszont rendkívül ártalmas, mert a kvótáról szóló vitát egyenesen meghívólevélnek értékelték a bevándorlók és azok a nemzetközi bűnszervezetek is, amelyek az embercsempészetet szervezik" - fogalmazott a frakcióvezető.

Közölte: Magyarország álláspontja szerint az EU-nak meg kell védenie a határait, és a probléma gyökerénél kell politikai megoldást elérni. Bombázással nem lehet megfékezni a migrációs áradatot - mondta kérdésre.

Kósa Lajos a kvótarendszerről való népszavazás lehetőségét - kérdésre válaszolva - elvetette, mivel az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni.

Egy másik felvetésre azt is mondta, hogy a világkvóta terve teljesen más, mint az európai, mert előbbi önkéntes lenne.

Kósa Lajost arról is kérdezték, hogy az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, azaz Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését. A fideszes politikus ezt úgy kommentálta: a liberálisok bevándorláspártiak, és politikai bosszúhadjáratot indítanak azok ellen, akik nem értenek egyet velük.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×