A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a világhírű tudós, George de Hevesy kérésére a Magyar Tudományos Akadémia átadta apja, a kémiai izotópok kutatásáért jutalmazott Hevesy György Nobel-díját. A 15 éven át az MTA könyvtárában őrzött érmet most a stockholmi Nobel Múzeum új szárnyában fogják kiállítani.
A Népszabadság arról ír, hogy újabb létszámleépítést jelentettek be az ISD Dunaferrnél, a lap szerint ezúttal 97 munkavállalónak mondanak fel. A vasmű munkaügyi osztálya a napilappal azt közölte, hogy ez a lépés a korábban, közel két éve bejelentett folyamat harmadik fázisa, a leépítés nagyobb részben az adminisztrációs területen dolgozókat, kisebb részben a fizikai munkaerőt érinti.
A Magyar Idők cikke szerint tovább javulhat a régióban Magyarország versenyképessége: 25 százalékkal nőtt a külföldi befektetők által létrehozott munkahelyek száma. Egy nemzetközi pénzügyi tanácsadó cégtől kapott elemzés szerint Magyarország még mutat némi lemaradást regionális társaihoz képest, de sokszor csak csekély mértékű eltérésről van szó, a tendenciák pedig a felzárkózás felé mutatnak.
Az Index összeállítást közöl a 40 éve Bejrúttól nem messze lezuhant Malév gép balesetéről. Hiába ez volt a magyar polgári légiközlekedés legnagyobb tragédiája, hivatalos vizsgálat mégsem követte az esetet. A roncsok azóta is a tenger fenekén hevernek, a fekete doboz nem került elő, a rádióbeszélgetéseket őrző magnószalag üres, az utaslista és a szállítmányra vonatkozó dokumentumok eltűntek. Vajon mit próbálnak meg eltitkolni? - teszi fel a kérdést az Index.
A Magyar Idők arról ír, hogy Barack Obamával is találkozott Orbán Viktor miniszterelnök az ENSZ közgyűlésen. Az Egyesült Államok elnöke a közgyűlésen mondott beszédében bejelentette három újabb ország csatlakozását az Iszlám Állam elleni harchoz, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ISIS legyőzése időbe telik majd.
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: idén augusztusig csaknem 53 milliárd forint bevétele volt a költségvetésnek a letelepedési államkötvényekből. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában azt írta: az államnak csak a lejáratkori névérték kifizetése jelent költséget, és semmilyen ellenszolgáltatást nem fizetnek a közvetítő vállalkozásoknak.
A Népszabadság összeállításából kiderül: több mint négy év után megszűnhet az egyházak parlament általi elismerése. A kormány közzétette az egyházügyi törvény módosítását, ez alapján ismét bírósági eljárásban vennék nyilvántartásba a vallási közösségeket.
Az Index metrós forrásokra hivatkozva azt írja: a BKV ma reggelre berendelte a metróvezetőket Kelenföldre, a 4-es metróhoz. Azt azonban még nem tudni, visszaülnek-e a vezetők a hétfőn este üzemzavart miatt leálló Alstom-szerelvényekre, vagy csak biztonsági tartalékként kell megjelenniük a végállomáson.
A Portfolio összeállítása szerint a Tesla gyakran idézett vezére, Elon Musk, néhány érdekes megjegyezést tett az európai menekültválságról és a Volkswagen-botrányról a német gazdasági és energiaügyi minisztériumban tartott beszédében. Szerinte a menekültválság csak "kóstoló" abból, amit a klímaváltozás hozhat és a Volkswagen-botrány is csak egy részlete egy sokkal komplexebb problémának.
A Napi.hu cikke szerint új taxitársaság indul Budapesten október 1-jén. A cég főtulajdonosa egy távközlési vállalat, és különlegessége lesz, hogy kizárólag elektromos autókkal fuvarozza majd utasait.
A Magyar Idők arról ír, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság kiadta a Győr-Sopron-ebenfurti vasútvonal fejlesztési beruházására, amelyben a 84 kilométer hosszú szakaszt több helyen is kétvágányúvá építik át Győr és Sopron között. Az előkészítést a GYSEV uniós forrásokból állta, a megvalósításhoz azonban jelenleg nem áll rendelkezésre a vasúttársaságnál a fedezet.
Hanganyag: Domanits András








