eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Négy iraki határsértőt állítanak bíróság elé

Négy iraki állampolgár bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség a határzár tiltott átlépésének bűntette miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, hogy a négy vádlott kedd reggel Röszkénél a gyorstelepítésű drótakadályon átmászva lépett magyar területre a szerb-magyar határon. A kerítést nem rongálták meg, mivel azt korábban ismeretlenek már kihasították és felhajtották.

A bűncselekmény elkövetését elismerő határsértőket a rendőrség őrizetbe vette.

A határzár tiltott átlépésének bűntette miatt indult eljárásban a Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, az őrizet 72 óráján belül kezdeményezte a terheltek bíróság elé állítását - közölte a szóvivő.

A rendőrség szerda reggelig további öt migráns ellen indult bűnügyben indítványozott gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítást.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×