Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Megnyílt a Baptista Szolgáltatási Centrum Budapesten

A kőbányai önkormányzat támogatásával biztosít közétkeztetést a Baptista Szeretetszolgálat. A kapott 10. kerületi ingatlanban napi egyszeri meleg ételhez juthat több száz rászoruló. Miletics Marcell, a szervezet Utcafront menedékének intézményvezetője a megnyitó után elmondta: 30 közfoglalkoztatott főz hétfőtől a program keretében.

Új szolgáltatóközpont nyílt Kőbányán, ami elsősorban a helyi rászorulóknak áll a rendelkezésére. Ráadásul úgy, hogy rászoruló emberek, közfoglalkoztatottak végzik benne a munkát - emelte ki Miletics Marcell.

Hozzátette: a helyi önkormányzat különböző szociális és egyéb intézményeiben az embereink gondozzák a kertet, apróbb karbantartási, felújítási munkálatokat végeznek, illetve fafeldolgozást végeznek.

Miletics Marcell elmondta: az önkormányzat tulajdonában lévő területen május óta működtet fafeldolgozó üzemet a Baptista Szeretetszolgálat. Az üzemben közfoglalkoztatottak dolgoznak, és az önkormányzat területén lehullott, kivágott fát aprítják fel, hogy azt rászoruló családok kaphassák meg tűzifának.

A területen az étkeztetés is május óta zajlik, eddig azonban sátrakban kaptak meleg ételt a rászorulók - közölte. A Baptista Szolgáltatási Centrum összesen napi szinten öt-hatszáz fő étezését tudja ellátni - tette hozzá.

Miletics Marcell szólt arról is, a végső cél, hogy egy valóban komplex segítő központ épüljön fel a területen. Hozzátette: megkérdezték a hozzájuk érkezőket, hogy mire lenne még szükségük. A többi között a mosást, a fürdést, a hajvágást és a ruhacserét említették, de természetesen nagy az igény a szociális munkára, és istentiszteletre is vágynak.

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a nehéz sorsú embereken hatékonyan csak összefogással lehet segíteni. Össze kell fogniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak és az önkormányzatoknak - mondta, hozzátéve, hogy a Baptista Szolgáltatási Centrum szép példa erre az összefogásra, hiszen azt az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban, és valamivel több mint ötmillió forintos önkormányzati támogatással, de a baptisták hozták létre.

Kovács Róbert kiemelte: a programnak fontos sajátossága, hogy a telepen dolgozó, nehéz sorsú emberek is segítenek egymáson és segítenek másoknak is. A segítségnyújtás ezzel egészen más minőségű a telepen, mint más programokban.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke arról beszélt, hogy 1905-ben hosszú évszázadok küzdelme után lett államilag elismert a baptista egyház Magyarországon, rá egy évre pedig már megalapították az első szociális intézményeiket, egy idősek otthonát és egy árvaházat, majd szerte az alapítottak népkonyhákat. Fontosnak és örömtelinek nevezte, hogy 110 évvel ezután is részese a baptista egyház a Budapesten, illetve a X. kerületben élő rászorulók életének.

Papp János hozzátette: nem pusztán alkalmi segítséget, hanem folyamatos és egymásra épülő támogatást kívánnak nyújtani, amelyhez egyaránt hozzátartozik a lakhatás, az étkezés, a munkába való bekapcsolódás, és mindezek mögött a lelki segítség.

Kutiné Ádám Szilvia, a Baptista Szolgáltató Centrum vezetője elmondta: önkéntesek is segítenek, főleg az ételosztásban, illetve az önkormányzati intézményekben végzett munkában.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×