Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A mustgáz veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem

A mustgáz veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem, amely hétfőn az MTI-vel azt közölte: évente körülbelül egy tucatszor riasztják a tűzoltókat szüret idején mustgáz miatt, és nem múlik el év úgy, hogy valaki ne halna meg a borospincékben a must erjedése során keletkező szén-dioxid miatt.

A szervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatósága kifejtette: a mustgáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb. Zárt térben a levegőt kiszorítva a padlótól tölti fel a helyiséget. Önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül az, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik. Ez szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.

A mustgázzal kapcsolatos pincebalesetek egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek - olvasható a közleményben, amely felhívták a borospincék tulajdonosait arra, hogy gondoskodjanak a pincék szellőztetéséről, a hordókat pedig - ha lehet - igyekezzenek nagy térben elhelyezni.

A legjobb megoldás a balesetek megelőzésére a borospincékbe szén-dioxid-érzékelők telepítése - írták.

Mindemellett alkalmazható a jól ismert gyertyás módszer is, csak nem a közhiedelemben ismert változatban. Ha a pincében a szén-dioxid-koncentráció eléri a tíz százalékot, az már eszméletvesztést, később pedig fulladásos halát okozhat. A gyertyaláng ezzel szemben csak tizennégy százalékos mustgáz-koncentrációnál alszik ki.

Ezért azt javasolták, hogy az égő gyertyát ne kézben tartva, hanem egy rúdhoz rögzítve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe a borászok. Ha a gyertya lángja kialszik, akkor nincs elég oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét.

Mustgázmérgezésben az idén már meghalt egy férfi Szekszárdon.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×