Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ezért mondott le Hende Csaba

Lemondásának körülményeiről is beszélt Hende Csaba Szombathelyen szombaton este a Polgári esték elnevezésű civil rendezvényen.

A volt honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, miután pedig meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak, úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását.

Szavai szerint a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat.

Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania. Japánban például ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel - fogalmazott.

Hozzáfűzte: Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot.

Elmondta, kormánypárti képviselőként választókerületében továbbra is Szombathelyért és a szombathelyiekért kíván dolgozni.

A Kormányzati Információs Központ hétfői tájékoztatása szerint aznap ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról.

A kabinet ülését követően Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására Simicskó Istvánt kérte fel.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×