Autóbuszokat vezényel a Keleti pályaudvarhoz és az M1-es autópályára a Központi Operatív Törzs, és felajánlják az érintett menekülteknek, hogy a hegyeshalomi határátkelőig szállítják őket. Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a testület ülése közben. Lázár János azzal indokolta a döntést, hogy fenn kell tartani az ország közúti és vasúti biztonságát. Papp Károly országos rendőr-főkapitány elmondta: jelenleg 1200 menekült tart az M1-es autópályán Ausztria felé, a síneken gyalogló 300 menekült miatt pedig le kellett állítani a forgalmat a Budapest-Győr vasúti fővonalon.
Csehország, Lengyelország és Szlovákia teljes támogatásáról biztosította Magyarországot a jelentős migrációs nyomással összefüggésben a visegrádi államok rendkívüli prágai csúcstalálkozóján. Orbán Viktor kormányfő köszönetet mondott a V4-ek vezetőinek a szolidaritásért, és hangsúlyozta: erre a jövőben konkrét formában is szükség lesz.
Drámainak nevezte a menekültek helyzetét Magyarországon a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek luxembourgi tanácskozása előtt hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az uniós szabályok betartásában, és ezt a célt szolgálja a magyar-szerb határon épült kerítés is.
Megszavazta az Országgyűlés a kormány javaslatát, amely a többi között bevezetné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát. A jogszabály lehetővé teszi tranzitzónák felállítását a határon, és bűncselekménnyé nyilvánítja a határzár tiltott átlépését, megrongálását.
Összesen 160 ezer menekült átvállalását fogja javasolni a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól az Európai Bizottság elnöke. Csehország és Szlovákia közben bejelentette, hogy kész fontolóra venni egy vasúti folyosó létrehozását a Magyarországról Németországba tartó migránsok számára, ha Berlin és Budapest megállapodik a menekültáradat kezelésének módjáról.
Az osztrák kancellár szerint Magyarországnak ki kellene állnia az uniós kvóta és a közös határvédelem mellett. Werner Faymann ezt a bécsi magyar nagykövetnek mondta, akit a menekülthelyzetben tapasztalt diplomáciai feszültségek miatt kéretett be. Perényi János hangsúlyozta: Magyarország minden tőle telhetőt megtesz a menekültek megfelelő ellátásáért.
Év végén távozik hivatalából António Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. A diplomata közleményben hangsúlyozta, hogy Európa nem volt képes hatékony közös választ adni a válságra, miközben a Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból menekülők többsége egyszerűen az életét menti.
Csapaterőt vetett be és könnygázt alkalmazott a rendőrség a Groupama Arénánál. Az összecsapásokban három rendőr sérült meg könnyebben. A Népligetnél meghirdetett szurkolói demonstráció több résztvevője kövekkel és fém szemeteskukákkal dobálta a rendőröket, valamint színes füstgránátokat is közéjük hajított. 13 főt állítottak elő.
2017 elejére befejeződik a 3-as metró szerelvényeinek felújítása - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István elmondta: a szerelvények felújítása 69 milliárd forintba kerül. Hozzátette: további jelentős összegek jutnak még fővárosi fejlesztésekre. Ezek között említette az árvízvédelmet, az elavult, azbeszt vízcsövek cseréjét, a csatornázási program befejezését, valamint egy új hulladékhasznosító építését.
Így lehet 4900 forinttal 18,4 milliót nyerni





