Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Folytatni kell az egyeztetéseket a Norvég Civil Alap ügyében - lapszemle

A Magyar Nemzet úgy tudja: folytatni kell a technikai szintű egyeztetéseket a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. Az Index azzal foglalkozik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatai szerint időseket vernek át az üdülési joggal. A Napi Gazdaság írásából megtudhatják: az iskoláskorúak mindennap átlagosan három órát töltenek valamilyen technikai eszköz használatával.

A Magyar Nemzetben olvashatnak arról, hogy nem csak orvosi diplomával végezhető majd akupunktúrás kezelés Magyarországon, ugyanis engedélyeznék a tevékenységet a hagyományos kínai gyógyászat területén szerzett oklevéllel és szakmai tapasztalattal rendelkezőknek. A természetgyógyászok üdvözlik a változást, míg a Magyar Orvosi Kamara kifogásokkal élt.

A Magyar Nemzet úgy tudja: folytatni kell a technikai szintű egyeztetéseket a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében, erről születet döntés Brüsszelben a donorállamok és a magyar fél szakembereinek találkozóján. Arról nem tudni, hogy a következő tárgyalás mikor lesz. A Miniszterelnökség szerint valamennyi érintettnek az a célja, hogy minél hamarabb megállapodjanak a több tízmilliárd forintos támogatás jövőjéről.

A Népszabadság a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásának lehetőségéről szóló népszavazási kezdeményezéséről készített összeállítást. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke biztos abba, hogy sikerre viszik az ügyet a Ligával együtt. Úgy véli: a népszavazás nem veszélyezteti a nyugdíjrendszert.

A Népszabadság arról számol be, hogy késedelmi kamatként csaknem 160 millió forintot fizet a magyar állam az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek. Az egyházi státuszától megfosztott közösség több mint 1,2 milliárd forintos kártalanítást kap, de mivel vannak még vitatott kérdései, újra Strasbourghoz fordul. Az Emberi jogok Európai Bíróságán 16 keresztény, buddhista és zsidó szervezet kért jogorvoslatot.

A Napi Gazdaság írásából kiderül: illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ tegnap Röszke közelében fogott el. A páros akkor éppen öt, Szíriából érkező bevándorlóval állapodott meg a szállításról.

A Napi Gazdaság írásából megtudhatják: az iskoláskorúak mindennap átlagosan három órát töltenek valamilyen technikai eszköz, számítógép, tablet, okostelefon, tv használatával. Ez az arány nyáron, főként az úgynevezett kulcsos gyerekeknél elérheti a hat órát is, akiknek a legtöbb közösségi programja már online szerveződik. Szakemberek szerint a két legnagyobb nehézség ilyenkor a gyermek ellenőrzése és a megfelelő időkorlát betartása. Az Index cikke szerint egy Földhöz hasonló méretű, és a mi Napunkhoz hasonló csillag körül keringő bolygót talált a NASA Kepler-missziója. A Föld 2.0-nak becézett bolygó épp a megfelelő távolságra van a saját napjától ahhoz, hogy lakható legyen, mert nem kizárt, hogy van a felszínén folyékony halmazállapotú víz.

Az Index azzal foglalkozik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatai szerint időseket vernek át az üdülési joggal. Emiatt a hatóság minden esetben bírságot szabott ki. A trükköző cégek rendszerint olyan helyzetbe hozzák az öregeket, hogy döntsenek azonnal, még a termékbemutatón, miközben hamis ígéretekkel áltatják őket.

A Portfolio a pénzpiaci alapok több frontos küzdelméről ír. A lap szerint, ha folytatódik a hozamok esése, lassan érdemes lesz elgondolkodni azon, érdemesebb lehet bankbetétben tartani a megtakarítást.

A napi.hu arról ír a brókerbotránnyal összefüggésben, hogy végleg elúszott a magyar katonák pénze. A Magyar Nemzeti bank állásfoglalásából kiderül: aligha maradt reménye a két, bajba került egészségpénztárnak érdemi pénzhez jutni.

A légkondicionálók helyes használatáról szól a Pénzcentrum összeállítása. A portál megjegyzi, hogy nem könnyű megegyezni az ideális szabályozott hőfokról a munkahelyeken, ráadásul a legnagyobb kánikulában egyre gyakoribbak a megfázások, ez 90 százalékban a klímaberendezések rovására írható.

A Napi Gazdaság információi szerint az utóbbi két évben 24 ezerrel csökkent a működő vállalkozások száma. A korábban tapasztalt növekedés visszaszorulását a szakértők szerint elsősorban az elmúlt években bevezetett szigorítások okozták. A legnagyobb visszaesés Zala és Fejér megyében következett be, emellett az átlagost meghaladó mértékben csökkent a cégek száma Borsodban, Szabolcsban és Nógrádban.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×