Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Az MSZP platformjai szerint véget ért az összefogás időszaka

Az MSZP négy platformja szerint véget ért a baloldali pártok közötti összefogás időszaka, így nem is tartják szükségesnek a pártok közötti fúziót, a párt országos elnökségét pedig arra kérik fel, hogy szabadítsa ki a baloldalt abból a csapdából, ahova Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kényszerítette.

Erről Baja Ferenc, az MSZP Szocialista Platformjának elnöke, Koltai Dénes, a párt Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője és Fekete Zoltán, az MSZP Népi Platformjának elnöke beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Az állásfoglalással egyetértett a Harmadik Hullám Platform is - jelezte Baja Ferenc.

A szocialista platform vezetője közölte, a politikai összefogás eddigi szereplői és teljesítménye nem hozott eredményt, sikertelen volt, mert Orbán Viktor kormányát és rendszerét nem tudták megdönteni, valamint nem sikerült a fővárost sem "megszerezni".

Baja Ferenc azt mondta, az MSZP-nek önálló társadalmi alternatívát kell kínálnia a következő években. Megismételte a Tóbiás József pártelnök által korábban mondottakat: "van baloldali párt, úgy hívják, hogy MSZP". Ezt az MSZP-t azonban meg kell változtatni, nemcsak politikai pártként kell működnie, hanem társadalmi alternatívaként - fejtette ki.

A platformok állásfoglalását egy vita kezdetének nevezte, amelynek során értékelik az elmúlt 25, 10, 4 évet. Mint mondta, a platformok szerint az idei választás azt mutatja, hogy az MSZP ma is baloldal legmeghatározóbb ereje.

Koltai Dénes elmondta, a Baloldali Tömörülés szerint el kell kezdeni a párt újjászervezését, megerősítését. Közölte, nem tudja elképzelni, hogy 2018-ig valamilyen más politikai szervezettel fuzionáljanak. A baloldali szervezetek között szükséges a párbeszéd, bizonyos koordináció, de nem szükséges a fúzió - hangsúlyozta később egy kérdésre.

A platformelnök szerint az kell, hogy legyen a legfőbb céljuk, hogy "az Orbán-rezsim áldozataival", a szegényekkel, az alacsony jövedelműekkel kössenek szövetséget.

Fekete Zoltán felkérte az MSZP elnökségét, hogy szabadítsa ki a baloldalt, az MSZP-t abból a politikai csapdából, ahova Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kényszerítette. Mint mondta, az MSZP-nek egyedül kell egy szervezett, baloldali néppárttá válnia.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×