Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Törésvonal az MSZP országos és fővárosi vezetése között?

Az MSZP országos és budapesti elnöksége továbbra sem egységes Bokros Lajos támogatásának kérdésében. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták fővárosi elnöke ennek ellenére cáfolta, hogy konfliktus volna a két szervezeti egység között.

Az MSZP-nek nincs főpolgármester-jelöltje - jelentette ki a párt elnöke a TV2 reggeli műsorában, majd aláhúzta, hogy nem mondja a szocialisták támogatóinak, hogy Bokros Lajosra szavazzanak.

"Én nem mondom azt, hogy Bokros Lajosra szavazzanak. Egy értékalapú politikának ma az a felelőssége, hogy ma hogyan néz ki a főváros, hogyan élnek benne az emberek, hogy mire van szükség, hogy több védelemre, biztonságra, több támogatásra van-e szüksége az itt élőknek is ahhoz, hogy boldoguljanak, erre meggyőződésem, hogy az a program, amit Bokros Lajos képvisel, az nekem nem elegendő" - mondta Tóbiás József.

Az MSZP elnöke úgy látta, hogy a változás garanciája most a kerületekben jelenik meg.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azonban az InfoRádiónak nyilatkozva arra kérte a szocialisták szimpatizánsait, hogy - Falus Ferenc visszalépése után - támogassák Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom jelöltjét.

"Igenis a legesélyesebb demokrata jelöltet kell támogatni, aki méltó kihívója Tarlós Istvánnak és azt hiszem nem kell bemutatni, nem csak a szocialista szavazóknak, de az egész országnak sem Bokros Lajost."

Ennek ellenére Kunhalmi Ágnes nem látott törésvonalat az MSZP országos és fővárosi vezetése között.

"Nem látok semmilyen törésvonalat, a legesélyesebb demokrata jelöltet kell támogatni, azt hiszem, ebben minden szocialista egyetért, legyen az párttag vagy egy vezetője a pártomnak."

Az MSZP budapesti elnöke egyébként cáfolta a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint az októberi önkormányzati választás után elhagyhatja az MSZP-t, és politikai pályafutását a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióban folytatná.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×