Több dunántúli megyében, valamint Pest megyében is a fővárosban is a tartós ónos eső veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem. Több helyen a legmagasabb, piros riasztást rendelték el A katasztrófavédelem többször is arra hívta fel a figyelmet, hogy a balesetveszély és a jegesedés miatt ne keljen senki útnak. Ónos eső egész hétvégén kialakulhat Budapesten. A BKK tájékoztatása szerint a tömegközlekedési járművek zavartalanul közlekednek, ugyanakkor az ónos eső miatt számítani kell balesetekre, koccanásokra, megnövekedett menetidőre. A fővárosi közterület-fenntartó több mint 110 munkagéppel járja az utakat, elsőként a hidakat, felüljárókat, fő közlekedési útvonalakat. Több dunántúli rendőrkapitányság is fokozott óvatosságra kérte az útrakelőket. Az ónos eső miatt Ausztria felől nem léphetnek be a kamionok Győr-Moson-Sopron megyébe és Zala megyében is kamionstopot rendeltek el.
A teljes belépő személy- és teherforgalmat korlátozták a szerbiai hatóságok az ottani hóhelyzet miatt. A katasztrófavédelem kéri a Szerbiába készülőket, hogy ne induljanak útnak, az úton lévők az érintett határátkelőket kerüljék el. A rendőrség munkatársai már jóval a határ előtt elterelik a forgalmat, hogy ne a határátkelőhelyeken kelljen vesztegelniük a járműveknek. A Szerbia felé igyekvők Horvátországon át juthatnak el úti céljukhoz. Közben a Külügyminisztérium az Ausztriába induló és az ott tartózkodó magyarok számára adott ki figyelmeztetést a havazás miatt.
A kormány a támadások ellenére is építeni fogja az országot - mondta a miniszterelnök a felcsúti faluház avatásán. Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, azon dolgoznak, hogy magyarnak lenni továbbra is felemelő érzés legyen, és legyen kifizetődő is, ezért az ország minden pontját építeni fogják. Kiemelte, Magyarországon ma még nem igaz az a mondás, hogy minőségi életet igazán csak vidéken lehet élni. Nagyon sok településen kell még faluházakat, közösségi tereket kialakítani ahhoz, hogy az emberek úgy érezhessék, bár falun élnek, mindenhez hozzáférnek, amihez a fővárosiak.
Elindult az ingyenes készpénzfelvétel. Akik nyilatkoztak január 20-ig, havi két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintot tranzakciós díj nélkül felvehetnek fizetési számlájukról. A kedvezmény a hitelkártyákra nem vonatkozik, és gazdasági társaságok sem élhetnek a lehetőséggel. Aki még nem kérte ezt a kedvezményt, bármikor beléphet a rendszerbe: minden hónap 20-áig lehet pótolni a nyilatkozatot, és akkor a következő hónaptól jár a díjmentesség.
Több változás is történt a kormánytagok anyagi helyzetében a mától nyilvánosan is elérhető, tavalyi vagyonnyilatkozataik alapján, mint egy évvel korábban. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly vásárolt egy felcsúti ingatlant és tavaly már nem volt bevétele könyvkiadásból. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek nincs megtakarítása, viszont egymillió forinttal 8 millió forintra csökkent tartozása. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője tavaly eladta a Tolna megyében található legelő és erdő tulajdonrészét, így nyolc ingatlanban maradt részesedése. Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlana. Gyurcsány Ferenc DK-elnök 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 79 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be.
Már lehet jelentkezni a külképviseleti szavazásra. A magyarországi lakcímmel rendelkező választók automatikusan felkerülnek a központi névjegyzékbe, nekik nem kell regisztrálniuk, de azok, akik a szavazás napján előreláthatólag külföldön lesznek és ott szeretnének voksolni, a lakóhelyük szerinti jegyzőtől kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe. Március 29-én délután négy óráig tehetik ezt meg. Aki meggondolja magát, szintén ugyanaddig töröltetheti magát a külképviseleti névjegyzékből.
A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás ellen tüntettek civil szervezetek Budapesten. A Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti demonstrációt a többi között az Energiaklub, a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport és a Magyar Természetvédők Szövetsége szervezte, a megmozduláson részt vett az LMP több politikusa is. A megmozdulás rendbontás nélkül ért véget.
Továbbra is eltérő Moszkva és a nyugati országok álláspontja az ukrajnai helyzetről. Az 50. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián az orosz külügyminiszter továbbra is úgy vélte: az ukrán tüntetők a nyugati uszítás hatására vonultak az utcára, az amerikai külügyminiszter szerint viszont a jelenkor legfontosabb harcát vívják a demokratikus, európai jövőért. Martonyi János külügyminiszter arról beszélt, hogy az ukrajnai válság katasztrófával fenyeget.
Elhunyt Maximilian Schell Oscar-díjas osztrák színész. A világhírű színészt 83 éves korában egy innsbrucki klinikán érte a halál. Maximilian Schell egyike lett azoknak az európai színészeknek, akiket a tengerentúlon is felfedeztek. Első amerikai filmjét 28 évesen forgatta Marlon Brando partnereként. 1961-ben az Ítélet Nürnbergben című filmben a védőügyvéd alakításáért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.





