Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Németh Zsolt: befejezéséhez közeledik a külképviseleti rendszer újjáépítése

Befejezéséhez közeledik a magyar külképviseleti rendszer újjáépítése, amelyre a "szocialista kormányok rombolása miatt" volt szükség - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ennek érdekében az elmúlt időben tett lépésekkel helyreállították a külképviseleti rendszert, megteremtették a globális nyitás feltételeit és a nemzetpolitikai célok megvalósulását is segítették. Legközelebb Lendván nyílik kihelyezett konzuli iroda, Krakkóban pedig március 14-én főkonzulátus - közölte.

Hozzátette: az előző kormányok tucatnyi külképviseletet zártak be, ami "rendkívül szűklátókörű takarékoskodási politikára" utal, és a nemzeti érdekeket is súlyosan sértette, hiszen főként ott tettek ilyen lépéseket - például Torontóban vagy Sydneyben -, ahol nagy számban élnek magyarok. A kormánynak ezért fontos célja volt a megcsonkított külképviseleti rendszer helyreállítása.

Mint mondta, a globális nyitás stratégia lényege a gazdasági és a kulturális kapcsolatok diverzifikálása, az ország gyarapodásának segítése. Ezért nem volt olyan kontinens, amelyet ne érintettek volna a kormány intézkedései.

Hongkongban, Mumbaiban főkonzulátust nyitottak, újranyílt a nigériai és a bagdadi nagykövetség, a kurdisztáni Erbílben főkonzulátus nyílik, Latin-Amerikában nemrég nyitották újra a chilei nagykövetséget, továbbá ismét működik a Sao Paulo-i főkonzulátus. Emellett Torontóban és Melbourne-ben is főkonzulátust, illetve kihelyezett konzuli irodát nyitottak - sorolta Németh Zsolt.

Megjegyezte: a hatékonyság növelésére több kreatív intézkedést is hoztak, így Afrikával, valamint Latin-Amerikával foglalkozó utazó nagyköveteket neveztek ki, és évente 2-4 alkalommal az országba utazó, úgynevezett laptopdiplomatát jelöltek ki a Mongóliával, Mianmarral és a Fülöp-szigetekkel való kapcsolattartásra.

Kitért a kulturális intézetekre is; Zágrábban, Sanghajban és Isztambulban nyílt ilyen, Belgrádban pedig hamarosan fog.

Az államtitkár kiemelte: komoly célja volt az intézkedéseknek a nemzetpolitika segítése: a diaszpórával ápolt kapcsolatok és a kedvezményes honosítás támogatása, a segítségnyújtás a választási előkészületekben, továbbá a külképviseleti szavazások lebonyolítása. Egészen újszerű feladattal is szembesülnek a külképviseletek, ugyanis főleg a Kárpát-medencében gyakran közigazgatási feladatokat kell ellátniuk, mivel az új állampolgárok "ügyes-bajos dolgaikat" a képviseleteken keresztül intézik - mondta.

Németh Zsolt arról is beszélt, hogy a külképviseleteken az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazhatnak, akiknek nincs ilyen, azok levélben adhatják le a voksukat. Az előző választáson Nagy-Britanniában mintegy kétezren szavaztak, most ennek a számnak a kétszerese-háromszorosa várható a londoni nagykövetségen, ami nem kevés - magyarázta.

Kitért arra: már felvették a kapcsolatot Németországgal és Nagy-Britanniával, ahol a legkritikusabb lehet a helyzet, és a két ország hozzájárult, hogy adott esetben egy megfelelő intézményt béreljenek a szavazás lebonyolítására. Jelenleg a költségeket mérik fel - fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy korábban szó volt konzuli iroda megnyitásáról Marosvásárhelyen és Nagyváradon, az államtitkár közölte: mindkét hely jelentős nemzetpolitikai és gazdasági szempontból egyaránt. A Külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az ügyben a román külügyi tárcával, de fel kell készülni arra, hogy ezek a képviseletek már nem nyílnak meg a választásig - közölte.

Kérdésre válaszolva Németh Zsolt elmondta: egy külképviselet megnyitásának költsége 100 milliótól 200-300 millió forintig terjedhet, de a költségek nem mérhetők azokhoz az előnyökhöz, amelyeket egy-egy ilyen külképviselet jelent.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×