Bakondi György beszámolt arról, hogy eddig 42 embert kellett kitelepíteni, és intenzíven, sok ezer emberrel folyik a védekezés.
Pest megyében is megkezdődött a védekezés, kitelepítések is történtek, és "megvannak azok a kockázati helyszínek, amelyek egy ilyen jelentős árvíznél különös figyelmet érdemelnek" - mondta a főigazgató.
Központi homokzsáktöltő telepek
Előkészítették a központi homokzsáktöltő telepeket a zsákok gyors eljuttatására - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerdán az MTI-vel. Közleményük szerint az állami tartalékhelyekkel az a céljuk, hogy az állam által finanszírozott homokzsákok a tetőzéskor vagy hirtelen igény esetén is a legrövidebb időn belül eljussanak az állami védvonalakra, az önkormányzatokhoz, illetve a lakossághoz. Összesen 16 helyen készítettek elő homokzsáktelepet a szakemberek - írta az OMIT.
Önkéntesek indulnak segíteni
Három autóbusszal és két kisbusszal indulnak Győr-Moson-Sopron megyébe szerda délután szombathelyi önkéntesek, hogy segítséget nyújtsanak azokon az árvíz által veszélyeztetett településeken - közölte Marton Zsolt (Fidesz), Szombathely alpolgármestere az MTI érdeklődésére.
Tájékoztatása szerint a vasi megyeszékhelyről összesen 140 ember indul útnak, őket nyolc helyről toborozták. Az önkéntesek a szombathelyi polgármesteri hivatal, a helyi közterület-felügyelet, a távhőszolgáltató, a Haladás Vasutas Sportegyesület, a Haladás labdarúgó-csapata, az Illés Akadémia, a Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. és a Vasivíz Zrt. munkatársai.
Az önkéntesek a homokzsákok töltésében, az árvíz miatt kiürített területek őrzésében, az értékek kimenekítésében tudnak segíteni, munkájukat a katasztrófavédelem irányításával és szervezésében végzik - tette hozzá.
Az alpolgármester elmondta, Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere kedden telefonon ajánlotta fel az önkormányzat segítségét Borkai Zsoltnak (Fidesz-KDNP), Győr polgármesterének.
Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, 15 szakember áll készenlétben, hogy szükség esetén az árvízhez vonuljon. Emellett számba vették azokat az anyagokat és eszközöket is, amelyek szintén átcsoportosíthatók a védekezés segítésére.
Hozzátette még, hogy kollégái közül 52-t már kedden átvezényeltek Győr-Moson-Sopron megyébe. Főleg gátőrök és a vízméréshez, irányításhoz értő szakemberek vannak közöttük.
Jól halad a védekezés Pest megye északi részén
Jól halad a védekezés a Duna Észak-Pest megyei szakaszán az állam, a hatóságok, az önkormányzatok, a lakosság és az önkéntesek együttműködésével - állapította meg Harrach Péter (KDNP), a térség egyik országgyűlési képviselője és Tarnai Richárd kormánymegbízott szerda délben Vácott, az áradó Duna partján tartott sajtótájékoztatón.
Harrach Péter elmondta, hogy Szobon eddig 42 családot kellett kitelepíteni, Nagymaroson 8, Kismaroson pedig 1 családnak kellett elhagynia otthonát az áradás miatt.
Tarnai Richárd kormánymegbízott közölte: lezárták a forgalom elől a 2-es és a 12-es út érintett szakaszait, amelyeket egyelőre nem öntött még el a víz, de a hatékony védekezés érdekében szükség volt erre az intézkedésre.





