A kormánypárti és szocialista képviselők által megszavazott nyilatkozat megállapította: Gyöngyösi Márton hozzászólása sértette az országgyűlési törvényt, mivel zsidó származású emberek csoportját kirívóan sértő kifejezéseket használt, az ülést vezető Balczó Zoltán pedig azzal sértette meg a jogszabályt, hogy elmulasztotta rendre utasítani a párttársát.
A parlament múlt hétfői ülésén a jobbikos képviselő azt mondta: fel kellene mérni, hogy az itt élő zsidók között, különösen az Országgyűlésben és a kormányban hány olyan van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt