Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Botrányos mértékű a tagdíjemelésről beszélnek a rezidensek

A Magyar Rezidens Szövetség felszólította a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombaton ülésező országos küldöttközgyűlését: akadályozza meg a kamarai tagsági díj botrányos mértékű emelését, illetve a MOK vezetőségétől követeljen meg egy minden orvos számára hozzáférhető részletes pénzügyi beszámolót - közölték a rezidensek pénteken az MTI-vel.

A szövetség közleménye szerint ennek hiányában életbe léphet egy vészforgatókönyv is, amely akár a MOK-ból való időszakos, tömeges kilépést is maga után vonhat, amíg ezt az állapotot nem rendezik.

A rezidensek szerint a köztestület pénzügyi gazdálkodása most is átláthatatlan, "nehezen fellelhető, mire fordítódik a MOK több mint 700 millió forintos éves bevétele". Mint kiemelték, az orvosok jelentős része úgy érzi, csak fizeti a tagdíjat, de ezért a kamarától semmilyen igazán hasznos szolgáltatást nem kap cserébe.

A rezidensszövetség álláspontja szerint "szükség van egy erős, orvostársadalmat képviselő és azt összefogó köztestületre", de annak olyannak kell lennie, amelyben a tagság véleménye, akarata nagyobb súllyal érvényesül.

Az Index pénteken írt arról, hogy januárban 35 százalékkal, 1700 forintról 2300 forintra emeli tagdíját a MOK. A hírportál szerint a kötelező kamarai tagság 2011-es bevezetése óta 40 ezres taglétszámúra bővült szervezetnél ez az emelés - a kedvezmények miatt - 200-250 milliós évi többletbevételt jelenthet majd.

A hírportál információi szerint kamarai körökben nem az emelés keltett visszatetszést, hanem a módja. A MOK-nál a tagdíjak emeléséről egy harminctagú testület, a Területi Szervezetek Tanácsa dönt, amelyben a megyei szervezetek elnökei, a fogorvosokat összefogó szervezet elnöke és a MOK elnöke ül. Õk nemcsak a tagdíjakról, hanem saját tiszteletdíjukról is döntenek - jegyezte meg az Index.

Éger István, a MOK elnöke az Indexnek úgy nyilatkozott: a tagdíjemelésről szóló döntés jogszerű, hiszen 2011-ben a küldöttek 90 százaléka megszavazta azt az alapszabályt, amely a Területi Szervezetek Tanácsára bízza a tagdíjak megállapítását. A kamara elnöke visszautasította azt az állítást, hogy a testület tagjai tulajdonképpen a saját fizetésük emeléséről döntenek. Éger István azt mondta: "a tagság által választott területi vezetők nem fizetésért, hanem szerény tiszteletdíjért dolgoznak".

Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×