Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Fizika házi a táblagépen

Magyarországon először az egri Eszterházy Károly Főiskola gyakorlóiskolájának 8/b osztályos tanulói sajátíthatják el a tananyagot táblagépekre alapozott módszertan keretében - jelentette be a főiskola rektora.

A főiskola a Nemzeti Tankönyvkiadóval, illetve a Szinva Net Informatikai Kft.-vel közösen 11 tantárgyból készített táblagépeken alkalmazható tananyagokat - közölte Kis-Tóth Lajos azt követően, hogy a sajtó jelenlétében fizika és földrajz tantárgyakból tartottak bemutató tanítást.

Mint elmondta: a főiskola a tanárképzés észak-magyarországi központja, ily módon kötelességének tekinti új pedagógiai módszerek kipróbálását. Ugyanakkor a gyerekek által birtokolt iPad táblagépek gyakorlatilag egy digitális hátitáskát jelentenek.

Egyelőre a programban résztvevők térítésmentesen vállalták a tananyagfejlesztést, ám a jövő évtől már az Új Széchenyi Terv támogatásával folytatják a munkát. A cél 120 tankönyv táblagépre alkalmazott digitalizálása - mondta a rektorhelyettes.

Tímár Miklós, a Nemzeti Tankönyvkiadó képviselője azt hangsúlyozta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert számukra fontos, hogy hiteles, jó minőségű és megbízható tartalom kerüljön a diákokhoz.

Gulyás Imre, a Szinva Net vezetője arról beszélt, hogy a digitális eszközök fejlődése szinte kikényszeríti ezek oktatási alkalmazását, hiszen egyre több gyerek rendelkezik táblagéppel, illetve okostelefonnal, és az eszközök árcsökkenése révén tömeges elterjedésük várható.

A nyolcadikosok a bemutató fizikaórán az elektromos áramkörökkel, a földrajzórán pedig az Európai Unió történetével foglalkoztak. A táblagépeket gyakorlatilag tankönyvként használták, a pedagógus utasításának megfelelő oldalakat nyitották ki, illetve feladatokat oldották meg. Az óra menetét a saját gépeiken kívül a tanár rendelkezésére álló nagy képernyőn is követhették. Ezen külön-külön valamennyi tanuló táblagépe is kivetíthető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×