Infostart.hu
eur:
385.7
usd:
332.21
bux:
121848.6
2026. január 16. péntek Gusztáv

Martonyi: Magyarország feltételekkel támogatja az uniós szerződésmódosítást

Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak is érdeke, hogy megoldódjanak az eurózóna problémái, de ha ehhez szerződésmódosításra van szükség, az ország azt csak feltételekkel támogatná.

A tárcavezető az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén a feltételek között említette, hogy tiszteletben kell tartani az átruházott hatáskörök elvét, vagyis azt, hogy minden olyan hatáskör, amelyet a szerződések nem ruháztak át az EU-ra, a tagállamoknál marad. Fontos a tagállamok egyenlősége is, ki kell zárni a kettős mércét - mutatott rá.

Kiemelte, meg kell őrizni az egységes piacot, amely az integráció egyik legfontosabb vívmánya, továbbá nagy hangsúlyt kell helyezni az uniós döntéshozatal legitimációjára.

További lényeges feltételnek nevezte a nemzeti identitás tiszteletben tartását és a szubszidiaritás elvét, hogy csak olyan esetekben döntsenek uniós szinten, amikor a jó döntés kizárólag így születhet meg.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy Európában az utóbbi időben ugyan változott a gazdasági filozófia, és a költségvetési fegyelem és a megszorítások mellett előtérbe került a növekedésösztönzés is, ennek eredményei azonban a legtöbb országban egyelőre váratnak magukra. Azt mondta, az adósságválság is tovább tart, nem csökkennek a versenyképességi különbségek az eurózóna tagjai között, bizonytalan az övezet helyzete és az EU jövőjének alakulása.

A magyar szempontok világosan meghatározhatók - hangsúlyozta, kifejtve: az ország érdeke, hogy Európa erős, egységes és értékalapú legyen, és az értékek sorában különösen fontos a szolidaritás.

Az EU egységére nézve kockázatot jelent, hogy ha az euróövezet bajba kerül, olyan sokk éri az uniót, amely az egész integrációt veszélybe sodorhatja - mondta. Véleménye szerint kérdéses továbbá, hogy a tagállamok együtt maradnak-e, megőrzik-e az egységes piacot, az egységes intézményrendszert.

Az elfogadható, hogy az eurózónában szükség van bizonyos intézkedésekre a gondok megoldásához, de bármilyen új mechanizmust dolgoznak is ki, annak nem szabad növelnie az övezet tagjai és azon kívüliek közötti távolságot, és mindig lehetőséget kell adnia a csatlakozásra - hangoztatta.

A következő többéves (2014-2020) költségvetési kerettel és az abban foglalt kohéziós támogatások csökkentésével kapcsolatban kijelentette, Magyarországnak elfogadhatatlan a jelenlegi javaslat, és az utolsó pillanatig harcolnia kell álláspontja megvédéséért.

Mile Lajosnak (LMP), a bizottság alelnökének érdeklődésére a tárcavezető közölte, a jelenlegi elképzelés a kohéziós támogatásokról a balti államokat és Magyarországot érintené a leghátrányosabban.

Balczó Zoltán (Jobbik) felvetésére, miszerint úgy tűnhet, éles ellentét van a miniszterelnök és a külügyminiszter kommunikációja között Európa jövőjét illetően, Martonyi János kiemelte, nem Magyarország az egyetlen, ahol a kormánypolitikusoknak "eltérő, vagy részben eltérő a véleményük, de ettől még az alapvető célokban egyetértenek".

Bebes István (Fidesz) érdeklődésére a tárcavezető kiemelte, remélhetőleg Horvátország zökkenőmentesen csatlakozhat az unióhoz, Magyarország pedig továbbra is nagy súlyt helyez a bővítésre.

Horvátország 2013. július 1-jén válhat az unió tagjává.

Káli Sándor (MSZP) arról kérdezte a külügyminisztert, elképzelhető-e, hogy "kívülről gerjesztett folyamat Európa megroppanása", Martonyi János elmondta, sok teória létezik arról, hogy kik lehetnek érdekeltek az euró térvesztésében, de a valós gazdasági érdekeket nehéz felismerni.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A politika forgatja fel a nemzetközi devizapiacokat – mit csinál a forint?

A héten a befektetők az Irán körüli feszültségekre és a Japánra figyelnek, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A ma érkező amerikai ipari termelési adaton kívül várhatóan ezzel két forró témával kapcsolatos hírek mozgathatják a nemzetközi devizapiacokat. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg. A devizapiaci fejleményekről a nap folyamán folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×