Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Közös módosítót nyújtott be az MSZP és az LMP

Közös módosító indítványt nyújtott be az MSZP és az LMP a választási eljárási törvényhez.

A két ellenzéki párt indítványa megszüntetné a választási feliratkozás intézményét a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező állampolgárok számára - közölte az MSZP frakcióvezető-helyettese. Tóbiás József szerint adminisztratív eszközökkel kívánja korlátozni a jelenlegi előterjesztés a választópolgároknak azt a lehetőségét, hogy éljenek a választás szabadságával, azzal a lehetőséggel, hogy szabad akaratukból joggal önrendelkezhetnek és részt vesznek a választásokon.

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy vélte, hogy a kormánypártok és az ellenzék közötti vita ellentétes demokrácia-felfogásukból fakad, ő azonban úgy véli, hogy a választók elég bölcsek ahhoz, hogy politikai véleményt alkossanak.

A későbbi együttműködésre, vagy egy esetleges koalícióra vonatkozó kérdésre Karácsony Gergely úgy fogalmazott, hogy az LMP mindkét irányba kész a parlamenti együttműködésre.

Az LMP januári kongresszusa olyan értelmű döntést hozott, hogy parlamenti pártokkal nem keressük a választási együttműködés lehetőségét, leginkább olyan szervezetekkel tudjuk ezt elképzelni, amelyek hozzánk hasonló módon tiszta lappal indulnak a demokrácia megújítása érdekében - fejtette ki.

Tóbiás József ugyanerre a kérdésre azt felelte, hogy ha 2014-ben kialakul egy választási szövetség, az nem elégedhet meg pusztán a jelenlegi kormány leváltásával, a rendszerváltás utáni időszak lezárásához és a jövő építéséhez széles társadalmi támogatásra van szükség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×