Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Így igazíthatja ki a büdzsét a kormány - ezt várják az elemzők

Az InfoRádió által megkérdezett szakértők szerint a kormány az IMF-megállapodás érdekében változtathat a jövő évi költségvetésen. A büdzsé módosítása után akár már idén megállapodhat a kormány és az IMF.

A szociális ellátottak körének szűkítésével, a bürokrácia csökkentésével, vagy adóváltozások segítségével igazíthatja ki a jövő évi költségvetést a kormány - mondta az InfoRádiónak az ING elemzője Varga Mihály szavaira reagálva. Az IMF-tárgyalásokat vezető miniszter bizottsági meghallgatásán azt mondta, ha a kormány egyezségre jut a valutaalappal, mindenképp változtatni kell a jövő évi költségvetésen.

Németh Dávid kiemelte, hogy nincs meg több intézkedéscsomag fedezete. Azokon a kiigazításokon változtathatnak, amelyek mindenki számára hozzáférhetők - vélekedett az elemző, aki szerint egyébként a Nemzetközi Valutaalap is elvárja, hogy minden szociális támogatás ne legyen elérhető.

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője úgy véli, hogy kisebb kiigazításra hajlandó lehet a kormány, de nem akkorára, mint amekkorára az IMF gondol. Szerinte akár arra is lehet gondolni, hogy a kabinet egy kisebb hiánycél megemelését szeretné elérni, ezt még az IMF elfogadhatja, de az Európai Unió e téren biztosan szigorúbb lesz.

A kormány elismerte a kiigazítás szükségességét, de például a hiánycél megemelésével kisebbre is fogta a kiigazító csomagot - vélte Madár István, a Portfolio.hu elemzője. Varga Mihály bejelentése után lehet bízni abban, hogy akár már idén megállapodik a kormány és az IMF - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×