Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.79
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

MSZP: megtévesztő a kormány érvelése

Demokrácia deficithez vezet az előzetes választási regisztráció bevezetése - mondta Molnár Zsolt, az MSZP politikusa. Szerinte a kormánynak vissza kellene vonnia a törvényjavaslatot.

A szocialista képviselő szerint a kormány azokat a választókat akarja kiszűrni az előzetes választási regisztrációval, akik például egy időközi választáson az MSZP által támogatott Horváth Zsoltot választották polgármesterré Dunaföldváron.

Molnár Zsolt megemlítette, hogy több közvélemény-kutatás is azt az eredményt hozta, hogy még a Fidesz szavazók egy része sem támogatja az előzetes feliratkozást. Elmondta, biztos pártválasztók közül is többen jelezték, hogy ha feliratkozás lesz, akkor nem vesznek részt a választásokon. Molnár Zsolt szerint ezért a rendszer bevezetésével jelentős demokrácia deficittel kell számolni.

Az InfoRádió kérdésére Molnár Zsolt elmondta, megtévesztő az a kormányzati érv, amely azt állítja, hogy más országokban is működik az előzetes regisztráció, mert ezekben az országokban nincs választási névjegyzék.

Az MSZP a törvényjavaslat visszavonását javasolja a kormánynak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Miért csökkent az ESG-befektetések vonzereje? Jó célok, gyenge hozamok

Január 7-én a Fehér Ház bejelentette, hogy az Egyesült Államok 66 nemzetközi szervezetből lép ki – és a hivatalos lista alapján legalább 18 közvetlenül klíma-, energia- vagy környezetpolitikai fókuszú (többek között IPCC, UNFCCC, IRENA, International Solar Alliance, UN-REDD, UN Water, UN Oceans). Ez a piac számára tipikusan „negatív narratívasokk”: nem azért, mert egyik napról a másikra eltűnne a fenntarthatóság relevanciája, hanem mert hirtelen megnő a szabályozási és átmeneti bizonytalanság, ami rövid távon átárazást és pozicionáltság-kiigazítást indíthat el. A tapasztalat – és a saját eredményeink logikája – szerint az ilyen, klímával kapcsolatos fókusz- és hangulatváltások idején könnyebben fordul át az ESG-sztori „kockázat/átmeneti költség” történetté, ami az ESG-részvények relatív teljesítményében is gyorsan nyomot hagyhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×