Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Rogán: a szocialisták tisztában voltak a 2008-as hitelmegállapodás következményeivel

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szerint az MSZP és a szocialista kormány tisztában volt a 2008-as IMF-megállapodás várható, súlyos következményeivel, azzal, hogy megszorítások lesznek.

A gazdasági bizottság elnöke a testület szerdai ülését összegezve úgy foglalt állást: bár a Gyurcsány-kormány olyan szándéklevelet küldött a valutaalapnak, amely nem tartalmazta a 13. havi nyugdíj megszüntetését (csak 80 ezer forintban maximálta volna az ellátást), a szocialistáknak tudniuk kellett, hogy ez be fog következni.

Veres János akkori pénzügyminiszter, MSZP-s országgyűlési képviselő újságíróknak nyilatkozva ezt hazugságnak minősítette. Arra hivatkozott, hogy a kormány 2008 októberében egyszázalékos visszaeséssel számolt a következő évre, ehhez igazodó intézkedések szerepeltek a valutaalapnak küldött szándéklevélben is, a GDP-csökkenés azonban - az exportpiacok visszaesése miatt - 7 százalékos lett, ezért volt szükség korábban nem tervezett lépésekre.

Címlapról ajánljuk
Koncertekkel ünneplik januárban a hegedűt

Koncertekkel ünneplik januárban a hegedűt

Tizenegy koncert, húsznál is több, hegedűre írott mű a magyar hegedűművészek kiválóságainak előadásában – a Concerto Budapest így ünnepli a hangszert január 9. és 11. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×