Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Összefogja-e az MSZP az ellenzéket?

Nem látszanak az MSZP céljai, és hogy összefogná-e az ellenzéki erőket - mondták az InfoRádió Aréna című műsorának politológus vendégei. A műsorban arról is szó volt, hogy jelenleg kevés esélye van Bajnai Gordon korábbi kormányfő politikai szerepvállalására.

Az MSZP és a többi ellenzéki párt nem építette fel magát az elmúlt években, nem érzik a szavazók, hogy a pártok mit is akarnak a következő választások után - közölte Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője az InfoRádió Aréna című műsorában.

Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet vezető tanácsadója azt mondta, hogy méretét tekintve az MSZP lehetne az ellenzék vezető ereje, de az összefogást igazán csak a parlamenten kívüli szervezetek erőltetik.

Ceglédi Zoltán arról is beszélt, hogy ha Bajnai Gordon korábbi kormányfőnek komoly tervei vannak az ellenzék élén, akkor fel kell vállalnia a szerepét.

Szomszéd Orsolya szerint Bajnai Gordon és munkatársai jól felépítették a Haza és Haladás Alapítványt, illetve a korábbi miniszterelnök imázsát, de ez még nem elég egy komoly politikai szerepvállaláshoz. Szomszéd Orsolya hozzátette: a korábbi konfliktusok az MSZP-vel nem segítik az együttműködés esélyeit.

Más lehetőségek

A kormánynak határozott álláspontja van a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások során, eközben a kabinet más lehetőségeket is keres - mondta Ceglédi Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában.

Szomszéd Orsolya azt mondta az Arénában, hogy az ország mozgásterét próbálja bővíteni az ország az IMF tárgyalások kommunikációjával. A Nézőpont Intézet elemzője arról is beszélt, hogy a választások előtti előzetes regisztrációval kapcsolatban fontos, hogy a törvény feleljen meg az alkotmányosság elvárásainak.

Ceglédi Zoltán kiemelte, a regisztráció ellen több és meggyőzőbb érv szól. Szerinte a kormánypártok a saját érdekeiknek megfelelően alakítják a törvényt és a választókerületeket.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×