Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Tulajdonosként több jövedelemben részesülhetnének a munkavállalók - lapszemle

Pótlólagos információkat kért a Költségvetési Tanács a 2013-as büdzséről - írja a Népszabadság. Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azoknál a nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos - számol be a Magyar Nemzet.

A Népszabadság arról ír, hogy pótlólagos információkat kért a Költségvetési Tanács a 2013-as büdzséről. Kovács Árpád, a testület elnöke azt mondta, hogy augusztus közepén kapják meg a 2013-as költségvetés tanulmányozásához szükséges adatokat. A napilap ismerteti, hogy a testület korábban már véleményezte a törvénytervezetet, ám időközben olyan új intézkedések épültek be a büdzsébe, amelyek miatt a tanács szükségesnek tartotta, hogy újból vizsgálat alá vesse a jövő évi költségvetést. A tanács jelezte továbbá, hogy az adóbeszedés hatékonyságának javulását alátámasztó intézkedései tervek nem ismertek teljesen.

Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azoknál a nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos. Az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége, miután javaslatát pozitívan fogadta a kormányfő - számol be a Magyar Nemzet. Tulajdonosként a munkavállalók beleláthatnának és beleszólhatnának a cég működésébe, így a profitszerzésen kívül más, például, foglalkoztatottsági szempontok is megjelenhetnének a döntésekben. Tulajdonosként további osztalékban, azaz több jövedelemben is részesülhetnének a munkavállalók. A kedvezményes munkavállalói résztulajdonosi program felújított változatát legkésőbb őszig elkészítik, amelyet a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkárságának nyújtanak majd be.

Az Index arról ír, hogy egy 66 milliós spórolás miatt van sötét Budapesten. A lámpákat a főváros tulajdonában álló Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. kezeli, a fővárossal kötött közszolgálati szerződés alapján. A cégnél azt mondták, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntött úgy június 20-án, hogy a pénzhiány miatt a közszolgálati szerződést úgy módosítják, hogy a cégnek július elsejétől az eddigi emelt szintű helyett csak alapszintű szolgáltatást kelljen nyújtania. Van egy úgynevezett közvilágítási naptár, amelyikben 10 naponként változó, fix be- és kikapcsolási időpontok szerepelnek, ezt be kell tartani. Ezért mindegy, hogy egy vihar miatt éppen órákkal napnyugta előtt besötétedett-e, vagy, hogy mikortól van sötét. Korábban is volt olyan, hogy a fényeket nem lekapcsolták, hanem még nem kattintották föl, egy viharos besötétedés ellenére sem. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint az átállással a második félévben 66 millió forintot tudni megspórolni.

A Napi Gazdaságban arról lehet olvasni, hogy papíron a mai napig a már egy hónapja megszűnt ágyakra irányítja az ÁNTSZ a baleseti sérülteket − derül ki a szolgálat honlapján fellelhető budapesti és Pest megyei baleseti ügyeleti beosztásból. A hét öt napján az északi régióban az a Károlyi kórházbéli traumatológia fogadja a baleseteseket, amelynek a kapacitások 2012. július 1-jei újraosztásánál a korábbi 100 aktív traumaágyból egy sem jutott. Az ügyeleti beosztás idén január 1-jétől érvényes, a nagy térségi ellátásra átálláskor az aktuális kapacitáselosztásnak megfelelően azonban korrigálni kellett volna, a jelek szerint ez egyelőre elmaradt.

Bankkártyák milliói kerülhetnek veszélybe, kisebb bankkártya-pánik van kibontakozóban Nagy-Britanniában - írja a Pénzcentrum. A gondot egy újfajta csalási technológia lehetősége jelenti, ennek lényege, hogy a bűnözők egy átlagos bolt termináljánál fizetnek egy átalakított bankkártyával. A nap végén visszatérnek ugyanabba a boltba, ugyanahhoz a terminálhoz, ismét fizetnek egy trükkös kártyával, amelynek segítségével megszerzik az összes aznapi vásárló bankkártya adatait, köztük az azonosításhoz szükséges PIN-kódokat. Szakértők szerint Magyarországon egyelőre nem jelentkezett ez a probléma, de nem lehet egyértelműen kizárni, hogy nálunk nem lesz szükség beavatkozásra a készülékgyártó részéről, azonban a hazai piacon meglehetősen kevés készülék lehet érintett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×