Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hány diáknak jut kollégium?

Az államilag finanszírozott hallgatók nagyjából negyedét tudják felvenni kollégiumokba - mondta az InfoRádiónak Domján Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségi tagja. A többi diák hamarosan elkezd albérletet keresni.

Domján Zsolt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségi tagja az InfoRádióban elmondta: a férőhelyek elosztásáról a diákok tanulmányi eredménye, szociális helyzete és közösségi tevékenysége alapján döntenek.

A kollégiumi díjak alsó határát kormányrendelet határozza meg. Mivel az intézmények igyekeznek az árakat alacsonyan tartani, ebben nincs jelentős eltérés a fővárosban és vidéken.

Egy régebbi típusú kollégiumban havi 8-10 ezer forintot kell fizetni, de a felújított, kétszemélyes, fürdőszobás szállásokért akár havi 20 ezer forintot is elkérhetnek.

Domján Zsolt hozzátette: a tanévkezdés előtti albérletvadászat a következő hetekben kezdődik. Az árakat még korai lenne megjósolni, de a tapasztalatok szerint a diákoknak Budapesten havi 10-15 ezer forinttal többet kell albérletre költeniük, mint a vidéki egyetemi városokban.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×