Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Telefonon egyeztettek a nagyhatalmak vezetői a válságról

Telefonos konferenciabeszélgetésen egyeztettek vasárnap hajnalban a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-as csoport pénzügyminiszter-helyettesei az elmúlt héten tapasztalt pénzpiaci nyugtalanságok miatt; vasárnap még a G7-es pénzügyminiszterek is tárgyalhatnak.

A konferenciahívás tényét több forrás, így a dél-koreai pénzügyminiszter-helyettes is megerősítette, ám részleteket nem kívánt közölni az ott elhangzottakról. Csö Dzsung-ku azonban elmondta, hogy "komoly tárgyalások" zajlanak, hogy a G20 tompítsa az amerikai leminősítés és az európai adósságválság miatti piaci nyugtalanságot.

Korábban japán tisztségviselők, majd G7-es források tájékoztattak arról, hogy a szervezet tagállamainak pénzügyminiszterei vasárnap beszélnek egymással annak érdekében, hogy pozitív lökést adjanak a piacoknak még a hétfői nyitás előtt. Elmondták ugyanakkor, hogy nem valószínű, hogy jelentős, konkrét lépésekre köteleznék el magukat.

A G7-es forrás szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a politikusok közös közleményt adnak ki, amelyben megerősítik az amerikai gazdaságba és az ország papírjaiba vette bizalmukat. Arról is szólhatnak, hogy elvetik annak lehetőségét, hogy az adósság fenntarthatóságát magasabb inflációval valósítsák meg.

Várhatóan üdvözlik majd az amerikai adósságplafon emeléséről született megállapodást és Washington deficitcsökkentés melletti elkötelezettségét is, illetve kiállnak amellett, hogy az euróövezeti államok minden szükséges intézkedést megtesznek a válság kezelése érdekében - tette hozzá.

A forrás "laza ötletnek" nevezte azt a javaslatot, amely már több napja a G7 államok előtt van és amely közös fellépésben, adóösztönzéssel segítené elő az üzleti beruházásokat.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×