Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Hajdú János: "Nem vagyok Orbán Viktor barátja"

Lehetnek magyarok a világon, akik bajban vannak, ezért elképzelhető, hogy a Terrorelhárítási Központ egy újabb, a líbiaihoz hasonló mentőakciót hajt végre - mondta a központ főigazgatója. Hajdú János dandártábornok az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy nem azért kapta meg a posztot, mert nyolc évig volt Orbán Viktor Fidesz-elnök személyi testőre.

Ha a világon bárhol magyar állampolgárok bajba kerülnek, akkor a Terrorelhárítás Központ munkatársainak oda kell menni, és segíteni rajtuk - akkor is, ha háborús övezetről van szó - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Hajdú János.

Ha egy magyar élete veszélybe kerül, túszul ejtik, terrorcselekmény áldozata lesz, menekül egy háborús övezetből - és a kormány úgy dönt, hogy lépni kell, akkor azt a TEK megteszi - mondta a központ főigazgatója. Ilyen segítséget a honvédség nem adhat - tette hozzá.

Ilyen esetben operatív, gyors reagálású, órák alatt elindítható, lehetőség szerint bűnügyi ismeretekkel, kapcsolatokkal rendelkező egységre van szükség. A legfontosabbak a titkosszolgálati kapcsolatok, az akciót megelőző kommunikáció - ezek segítették egyébként a TEK-et Szudánban, Líbiában és Thaiföldön is.

A főigazgató arra a kérdésre nem óhajtott válaszolni, van-e bárhol a világon most olyan magyar állampolgár, aki ilyen segítségre szorul. Vannak információk, amelyeket vizsgálnak, vannak folyamatban lévő ügyek - mondta.

Nincs magyar szála a norvégiai merényletnek

A norvégiai merénylet esetleges magyar szálainak vizsgálatában értelemszerűen részt vesz az összes rendvédelmi és titkosszolgálat szerv. "Bizton tudom állítani, hogy jelenleg semmi olyan információ nincs, ami megerősítené, hogy a merénylőnek magyarországi kapcsolatai vannak" - jelentette ki Hajdú János.

A kapcsolat ebben az esetben olyan személyt jelent, aki tevőlegesen segített volna a tömeggyilkosság elkövetésében, a fegyverek megszerzésében, vagy tudott volna a merénylet tervéről - magyarázta a TEK főigazgatója, aki emlékeztetett arra, hogy a szélsőséges magyar szervezetek is elhatárolódtak Anders Behring Breivik tettétől. "Senki sem vállalja, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna vele, de mi nyilvánvalóan meg szeretnénk győződni arról, hogy ez valóban így volt-e" - tette hozzá.

Egyébként maga a norvégiai merénylet, bármilyen tragikus is, nem jelent veszélyt Magyarország számára. Az viszont kérdés, hogy lesznek-e bárhol a világon Breiviknek szimpatizánsai, követői, ahogyan korábban előfordult a hasonló merényletek után.

"Azt gondolom ugyanakkor, hogy Magyarországnak semmi tartani valója nincs attól, hogy Norvégiában történt egy ilyen nagyon sajnálatos esemény" - vélekedett a Terrorelhárítási Központ vezérigazgatója.

Nem jutalom

Arra a kérdésre, valóban jutalmul kapta-e a Terrorelhárítási Központot és annak főigazgatói posztját azért, mert nyolc éven keresztül volt Orbán Viktor személyi testőrségének vezetője, Hajdú János azt mondta: "nem vagyok, nem voltam soha, és valószínűleg nem is leszek a miniszterelnök úr barátja, a munkatársa, beosztottja voltam".

Emlékeztetett arra, hogy nehéz időszakban találkozott Orbán Viktorral (eljárást folyt ellene, amelynek végén a bíróság felmentette - a szerk.). Az akkori Fidesz-elnök ezzel kapcsolatban azt mondta: őt ezek a problémák nem érdeklik, csak a teljesítmény.

"Ez kilenc éve történt. Először csak az ő személyi védelmét láttuk el, majd azoknak a pártrendezvényeknek a szervezését is, amelyeken alkalmanként több tíz- vagy százezer ember vett részt. A szervezőkkel együtt pedig el tudtuk érni, hogy abban a nyolc évben egyetlen embernek nem görbült haja szála sem ezeken a programokon" - fogalmazott.

Hajdú János emlékeztetett arra is, hogy korábban a terrorelhárításban dolgozott, ehhez ért, és ezt a területet nevezte meg, amikor arról beszéltek Orbán Viktorral, hol tudja segíteni a kormány munkáját.

Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!

Hanganyag: Exterde Tibor

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×