Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kevés dolguk volt a rendőröknek a Hungaroringen

Nem történt kiemelt bűncselekmény a vasárnap véget ért 26. Formula-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt a Hungaroring közelében - közölte a rendőrség.

A rendőrök két körözött embert fogtak el és tizenhat embert állítottak elő.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kiemelt bűncselekmény - autólopás, gépkocsifeltörés, zseblopás, rablás, zsarolás, kifosztás - a verseny ideje alatt nem történt. Szabálysértési feljelentést hét esetben tettek a rendőrök, az eljárások elsősorban a közlekedési szabályok megszegése miatt indultak. Tiltott kéjelgés miatt öt esetben jártak el, büntető feljelentést egyetlen esetben tettek.

Helyszíni bírságot tizenhét emberrel szemben szabtak ki, iratok elvesztése miatt tizenegy esetben adtak ki igazolást.

Az idén is mintegy 1500 rendőr vett részt a rendezvény biztosításában, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez mennyibe került. Az elmúlt négy napban nemcsak egyenruhás és civil ruhás rendőrök voltak jelen, hanem motoros és lovas rendőrök is, valamint helikopterrel is folyamatosan figyelték az eseményeket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×