Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Völner: Háromezer milliárd forintos útfejlesztés

A következő két uniós költségvetési ciklusban, 2027-ig 2.900 kilométer út épül, 3 ezer milliárd forintból Magyarországon - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az M0 autópálya déli szektorának bővítésén tartott sajtótájékoztatón.

A 2.900 kilométer útból 500 kilométer lesz autópálya, 1.000 kilométer pedig autóút. Az első ciklusban, 2020-ig évi 160 milliárd, azt követően pedig évi 210 milliárd forint lesz a felhasználás üteme - tette hozzá az államtitkár.

Az M0 déli szektorának alépítménye eredetileg egy fél autópályára készült, erre helyeztek kétszer két sávot - leállósáv nélkül - és balesetekkor ezért dugul be a forgalom azon. Most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - mint beruházó - megépítteti a másik fél pályát is, így a déli szektor kétszer három sávos autópálya lesz, mindkét oldalon leállósávval - mondta a tájékoztatón Loppert Dániel, a NIF kommunikációs osztályvezetője.

A bővítés három ütemre oszlik. Az M1 és M6 autópályák közti szakasz az idén novemberre készül el. A túlsó végén az M5 és az 51-es számú főút közötti új pálya jövő év közepére készül el. Ekkortól a meglévő M0 két ideiglenes végpontja között nem az M5 autópálya lesz az összekötő szakasz.

Végül a középső szakasz - az M6 és az 51-es főút között - csak két év múlva, 2013 nyarára készül el. Ennek oka, hogy a Duna soroksári és Hárosi (fő) ágára is hidat kell építeni.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×