Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szabadlábra helyezték Szilvásy Györgyöt

Szabadlábra helyezte Szilvásy György korábbi titokminisztert a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa hétfőn.

A tárgyalás után Sebes Péter, az egykori tárcavezető ügyvédje azt közölte az InfoRádióval, hogy az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatását, de a bíróság úgy döntött, nem indokolt ez. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, így az még nem jogerős.

A volt tárcavezetőt kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség. A volt miniszter ügyvédje azt mondta, hogy a részletekről nem beszélhet, mert azok államtitkot képeznek.

Sebes Péter arról is beszámolt, hogy Szilvásy György részletes vallomást tett. Az ügyvéd hozzátette: lépéseket tett azért, hogy Szilvásy György vallomását nyilvánosságra lehessen hozni, ugyanis szerinte nincs benne semmi olyan, ami államtitkot képez.

Szilvásy Györgyöt - akit bilincsben vezettek a tárgyalóterembe - péntek éjszaka vették őrizetbe; az MTI információi szerint a Gyorskocsi utcai börtönben tartották fogva.

A Budapesti Katonai Ügyészség múlt kedden gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost, a polgári elhárítás volt vezetőjét, aki péntek óta házi őrizetben van. Pénteken házkutatást tartottak Szilvásy Györgynél, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját. Továbbra sincs hivatalos információ arról, hogy mit követhettek el. Galambos Lajos védője szerint a volt főigazgatót kémkedéssel gyanúsítják, ami államellenes bűncselekménynek számít. A Népszabadság és a Magyar Hírlap úgy tudja, hogy Laborc Sándort bűnpártolással gyanúsítják.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×