Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Folytatódik az esztergomi buszvita

Egymást teszi felelőssé Esztergom jelenlegi és előző vezetése, amiért a városban felfüggesztette a buszközlekedést a Vértes Volán. A közlekedési társaság azért döntött 200 helyi járatának leállításáról, mert a város 3 éve 112 millió forinttal tartozik a cégnek.

Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere az InfoRádióban arról beszélt: nem tudták kifizetni az összeget és a felhalmozott tartozás miatt a törvények alapján nem volt más lehetősége, mint az adósságrendezési eljárás elindítása. Emlékeztetett arra, hogy 1,2 milliárd forintos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző városvezetéstől.

Steindl Balázs, az esztergomi Fidesz elnöke az InfoRádióban ugyanakkor azt mondta: nem érti a döntést, hiszen szerinte ki lehetett volna fizetni a tartozást és -mint mondta- a korábbi elszámolási vitákat mindig sikerült rendezni a Vértes Volánnal.

A közlekedési társaság korábbi tájékoztatása szerint a szerződés felmondásától számított három hónapban átszervezték a menetrendet, ötszáz távolsági, helyközi és elővárosi járattal viszik az utasokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×