Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A bírák az Alkotmánybírósághoz fordulnak - lapszemle

Elkészült a Legfelsőbb Bíróságon az az alkotmánybírósági beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el nem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az érintettek - írja a Népszabadság. A Legfelsőbb Bíróság ezt cáfolja.

A beadvány szerint a bírák nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő azonnali leszállítása sérti az emberi méltóságot, és felveti azt is, hogy a nyugdíjkorhatár változására a kormányzat nem biztosít gyakorlatilag semmilyen felkészülési időt.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: eltörölné a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A lap emlékeztet: az informatikaoktatás kötelezővé tételét még 2009-ben fogadta el az akkori kormánytöbbség. Ennek értelmében a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekvő, gyakran tanulási gondokkal küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, így például a kosárfonó szakmához is el kell sajátítani az Excel program használatának alapjait. Ezen változtatna most a nemzetgazdasági miniszter.

Az Index a pénzváltásról készített összeállítást, amelyből kiderül: az euró árfolyama várhatóan nem lépi át a nyár folyamán a 270 forintos határt, így aki a nyár második felében megy nyaralni, annak érdemes addig forintban befektetnie az erre szánt pénzét. A hírportál által megkérdezett szakértő szerint a forint akár erősödhet is a következő hónapokban. A hírportál figyelmeztet: takarékoskodni nem csak azzal lehet, ha jókor veszünk valutát, de azzal is, ha jó valutát választunk.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a szokásosnál is bizonytalanabb a zöldség- és gyümölcsszektor helyzete a főszezon kezdetén, ugyanis a májusi fagykárok és a visszafogott lakossági fogyasztás mellett most a németországi járvány következményei, így például az orosz importtilalom is sújtja az ágazatot. Az európai gondokat enyhítendő várhatóan az Európai Uniótól követelnek majd kártérítést a németországi járvány miatt károkat szenvedett zöldségtermesztőknek az agrárminiszterek keddi tanácskozásán az érintett országok képviselői.

A Portfolio.hu cikkéből kiderül: eddig a kispénzűek fizettek önként az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba. A befizetések meghaladták a 37 millió forintot.

Várhatóan a napokban alakul meg a Széchenyi Gazdaságfejlesztő Társaság, amelynek elnöke úgy nyilatkozott: a végleges időpont attól is függ, hogy Eperjes Károly elfoglaltságai ezt hogyan teszik lehetővé, ugyanis a színészt kérték fel az irányító testület harmadik tagjának, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára helyére.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: a szakértők ésszerű döntésnek tartják Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti kijelentését az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról. Egy felmérés szerint a lakosság 48 százaléka vásárol a hét utolsó napján, így - az elemző véleménye szerint - a vasárnapi vásárlás stabil és meghatározó eleme a magyar fogyasztói magatartásnak.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×